A távhőszolgáltatás napjainkban az érdeklődés középpontjában áll, pozitív értelemben, hiszen az áfa csökkentése, a piaci viszonyok torzításával, lényegében megoldotta a szolgáltatás fogyasztóknál jelentkező gazdasági jellegű problémáit. Az áfa – bár jó a szolgáltatóknak és fogyasztóknak is – komoly veszélyt is jelent, különösen, ha elégedetten hátra dőlünk. A csökkentett adó ugyanis nem megoldás, inkább csak lehetőség. Mindjárt az elején tisztázni szükséges, hogy ha egy gáztüzelésű kazánban melegítünk vizet és azt szivattyúzva eljuttatjuk egy messze lévő lakásba fűtés és meleg víz ellátásra, az nem a távfűtés előnyeinek kihasználása, lényegében az nem is távfűtés. Sőt a felhasználó fölöslegesen fizeti a végfelhasználó a szállítás veszteségeit.



Ezekben az esetekben csak a fogyasztónál jelentkező részleges előnyökről lehet szó, nevezetesen a kényelem (fogyasztóként nincsenek műszaki, feladatok), a biztonság (nincs kazán, nincs helyi tüzelés az épületben). Szintén fontos gazdasági érv a lakosság körében, hogy távhő esetén a lakótársak kinnlevőségét – ellentétben a helyi gázkazános megoldásokkal – a szolgáltató kezeli.

A távhő azonban nem ezekért fontos egy-egy város, ország számára, hanem az energetikai és környezetvédelmei előnyei miatt. A cél, hogy valamilyen további előnyt, például ipar hulladékhőt, kapcsoltan termelt hőenergiát, megújuló forrásból származó vagy geotermikus hévíz hőjét szállítsák el a fogyasztóhoz a távhő hálózaton keresztül és ez a kihasználandó előny, amiért érdemes a távhőt fenntartani. Az európai gyakorlat szerint tehát a távhő a környezetvédelem eszköze és ebbéli minőségében, az általa elérhető széndioxid-kibocsátás csökkenés részesülhet olyan, a piacot befolyásoló előnyökben, amilyen a hazánkban is alkalmazott áfa-eltérítés. Az elmúlt időszak intézkedései tehát arra mutatnak, hogy a döntéshozók versenysemleges helyzetet akartak teremteni a fűtési piacon.

Szakemberként azonban fel kell tenni a kérdést: mi ennek az intézkedésnek a célja? Ha ugyanis szociális problémák kezelésére volna eszköz az áfa csökkentése, akkor az mindenképpen tévedés, bírálható piacbefolyásoló eljárás. Ilyen mértékű torzítást ugyanis csak környezetvédelmi, elsősorban klímavédelmi szempontok indokolhatnak. A megújulóból nyert energia ilyen irányú előnyeiről és hasznosságáról senkit nem kell meggyőzni. A kapcsoltan termelt hő és villamos energia pedig 30-40 százalékkal kevesebb primer tüzelőanyagot igényel, mintha a két terméket külön-külön állítanák elő. Ez szintén 30-40 százalékkal kevesebb CO2-kibocsátást jelent. Ezért már érdemes beavatkozni a piaci viszonyokba.

Ennek a támogatására egyébként létezi további eszköz is, nevezetesen a megújulókat és a kapcsolt termelést támogató KÁP. Ha tehát a távhőszolgáltatók életben akarnak maradni, fejlődniük kell, méghozzá olyan irányba, amely létezésüket szükségessé, indokolttá teszi. A lakosság nyilván megfizethető árakat kíván, amit most a politikai akarat biztosított is, ezzel kihúzva az elmúlt évek távő-árvitáinak méregfogát. Napjainkban egyre-másra hallani, olvasni a megújuló energiákat gyakorlati módon hasznosító projektekről, amelyektől nem csak azt kell elvárnunk, hogy a kinyert energia környezetbarát legyen, de azt is, hogy a megvalósítás gazdaságos módon történjék. Olyan projekteket ugyanis nem szabad végrehajtani, amelyek jól hangzanak, csak éppen általuk drágábban kerül a lakásba a meleg.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy a megújulók esetében a szemétégetés, a biomassza és a biogáz eltüzelése teljesíti a két feltételt együttesen. A megfelelő feltételek megléte esetén sikerrel és gazdaságosan alkalmazhatók a hőszivattyúk egyes típusai, vagy a megfelelő helyen rendelkezésre álló, kellő mennyiségű és hőmérsékletű hévíz is biztosíthatja távhőhálózaton keresztül a lakások fűtését. Ebben az ügyben minta és példa országként emlegetett Izland geológiai viszonyai hazánkétól alapvetően különböznek, mégis azt kell elvárnunk a hőszolgáltatóktól, hogy ahol lehetséges aknázzák ki központilag ezeket az energiaforrásokat.

Nem kell mondani, hogy ez az energia nem lesz ingyenes, hiszen kinyeréshez eszközök és villamos energia szükséges, de vannak hazánkban is ígéretes és sikeres megoldások a geotermália és a hévizek hasznosítására. Röviden tehát azt lehet mondani, hogy a távhőtermelőktől/szolgáltatóktól elvárható: szakítsanak eddigi álláspontjukkal, tegyék meg, amit megkövetel a kor, és fejlesszék rendszereiket, azon belül hőtermelésüket.

Nyilvánvaló az is, hogy ehhez a szándékhoz bizony megfelelően átgondolt állami szabályozás szükséges, amely világosan kijelöli a prioritásokat a fentek alapján. Ugyan a mai törvényhozási gyakorlat sokszor kisebb érdekcsoportokat képvisel, de ha ezen egyszer túljutunk, akkor van remény és lehetőség a stratégiai gondolkodásra. Ha ez az újragondolás és fejlődésközpontú ösztönzés végre megszületik, akkor viszont az áfa csökkentése már feleslegessé is válhat. A fejlesztések kapcsán civilek és szakemberek sokat és sokszor bírálják a távhő szolgáltatókat a távvezetékek szállítási veszteségeit.

Elfogadva a szolgáltatók azon érvét, hogy minden szállítás veszteséggel jár, a mérték koránt sem mindegy. Az olcsó távhőhöz jó állapotú, az ellátást biztosítani képes, elfogadható veszteségű hálózatra van szükség, amit joggal kell elvárnunk minden szolgáltatótól. A lakosság problémái a távhővel elsősorban anyagi jellegűek, a jövedelmekhez képest sok az energia és ezen belül a távhő költsége. Csakhogy ennek megoldása nem kizárólag energetikai kérdés, csak egy rendeződő, magára találó gazdaság könnyítheti ezeket az anyagi gondokat, növelheti a fogyasztók jövedelmét. Ugyanis nem csak a költségeket de a jövedelmeket is minősíti az a tény, hogy míg az EU fejlett országaiban a jövedelmek 10 százalékát sem éri el az energiára fordított összeg, addig Magyarországon többnyire meghaladja a 30 százalékot.

A távhőt használók, a lakások tulajdonosai más oldalról csapdában élnek akkor, amikor elavult épületeikben, rossz ablakok és gyenge hőszigetelés mellett használják az olcsón vagy drágán termelt távhőt. Számukra ugyanis bármi drága lenne, hiszen lyukas vödörrel akarnak vizet hordani. Ezért is érthetetlen, hogy mennyire lassan halad a magas energiaárak, az állami támogatások ellenére is ezeknek az épületeknek a felújítása. Ide tartozó érdekesség, hogy Dániában és Magyarországon egy átlagos távhővel fűtött lakás energiafelhasználása közel azonos. Fontosabb azonban a különbség: ott az éghajlat lényegesen hidegebb, a fűtési idény hosszabb, az átlagos lakás pedig 210 négyzetméteres, tehát négyszerese a magyar átlagnak. Az épületek többsége magyar mércével passzív ház, fűtésükhöz alig kell energia, lakóik pedig takarékosan fűtenek, nem ritka a 18-20 fokos lakás.

A hazai viszonyok ettől lényegesen különböznek. Nyilván egyik napról a másikra jelentős változás nem várható ezen a téren, de van támpont, rövidesen az épületekre vonatkozó európai uniós épületenergetikai tanúsítási rendszer kikényszeríti a változást. Fontos szabályozási kérdés lesz azonban, hogyan biztosítják az ehhez szükséges pénz. Sok pénzről, legalább 2000 milliárd forintról van szó, amit kizárólag a lakosság nem tud, és jelenleg nem is akar kifizetni. Ha pedig a pénznél tartunk meg kell említeni még egy megoldatlan ügyet, a távhő elszámolásának kérdését. A mai gyakorlat szerint a szolgáltató egyben mér, de lakásonként számláz. A lakók többsége pedig nem érti, miként lesz ebből a közösen mért mennyiségből egyéni forintokat tartalmazó számla, mi a dolga a közös képviselőnek, kinél lehet reklamálni.

Ez nem a szolgáltatók és nem a lakók hibája, de megoldani csak együtt tudja a két fél. Biztató, hogy ez a rendszer a világ nyugati felében működik, és hogy minden központi fűtéses épület esetében jelentkezik a probléma függetlenül a fűtés módjától. A megoldásra két lehetőség kínálkozik: vagy minden épületet átalakítanak a tulajdonosaik, hogy a lakásoknak a villanyórához hasonló egyéni csatlakozási pontja legyen a fűtési rendszerhez, ami elég költséges megoldás, vagy megtanulunk becsületesen együtt élni a költségosztó eszközökkel. Ehhez azonban a költségosztásnak olyan világos és egyértelmű szabályozására is szükség van, amely lehetővé teszi a vitás ügyek megelőzését, rendezését, a biztosítja a költségosztást végző szakcégek ellenőrizhetőségét. Ma még ettől is messze vagyunk, márpedig nagy szükség van egy követhető és közmegegyezésen alapuló rendszerre.

Áttekintve az távhőágazat helyzetét azt találjuk, nincs olyan terület, ahol a ne lenne szükség komoly változásokra. A megújuló energiák használatának terjedése, a szállítás javítása a szolgáltatók feladata. A fogyasztóknak pedig azt kell elfogadniuk: nem remélhetik, hogy helyzetük gyökeresen változik, anélkül, hogy megújítanák otthonaikat, csökkentenék energiafelhasználásukat. A legfontosabb azonban azoknak a helyes eszközöknek és szabályzóknak a kimunkálása, amelyek jól és hatékonyan tudják majd ezeknek a céloknak a megvalósítását szolgálni. Olcsó hőtermelés, és technológia fejlesztés: ez az, ami az európai távhő szolgáltatókat sikeressé tette saját hazájukban. Magától azonban ez nem történik meg, olyan állami szabályozás kell, amely ezeket a célokat képes megvalósíthatóvá tenni, adott esetben kikényszeríteni.