"Ne hagyják magukat meglopni a Kraft gúnyos ajánlatával"
Az édességgyártó 2009-es teljesítménye a piaci várakozásokat is felülmúlta, az idei évről pedig bizakodó előrejelzést adtak ki, így a vezetőség szerint vissza kell utasítani a Kraft 10,5 millió dolláros ellenséges felvásárlási ajánlatát – számolt be az ügy legfrissebb fejleményéről a BBC.
"Ne hagyják magukat meglopni a Kraft gúnyos ajánlatával" - üzente a cég vezérigazgatója Roger Carr, aki utalt arra is, hogy az amerikaiak minden bizonnyal munkahelyeket is megszüntetnének.
A Cadbury a közzététellel azt akarta szemléltetni, hogy az amerikai Kraft részvényenkénti 762 penns ajánlata jelentősen alulértékeli a tegnapi kereskedésben elért 781 pennys záróértékét. A Reuters beszámolója szerint a cég részvényesei azt üzenték a tengerentúlra, hogy 800 penny alatt nem válnak meg részvényeiktől.
A Kraft 16,5 milliárd dollárt kínál a Cadburyért, az összegnek immár nagyobb részét készpénzben adná, miután ma módosította vételi ajánlatát. Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway eközben közölte: nemmel szavazatt a Kraft javaslatára, amely szerint 370 millió darab részvényt bocsátana ki a cég a Cadbury megvásárlására. A milliárdos vállalata úgy látja, hogy ezzel biankó csekket kapna a Kraft. A Berkshire Hathaway 9,4 százalékos részesedéssel rendelkezik a Kraftban és ezzel a Kraft legnagyobb részvényese.
Ezek után a Nestlé – a korábbi találgatásokkal ellentétben – már nem tekinthető a Cadbury kérőjének és jelenleg a Krafté az egyetlen hivatalos ajánlat. A Charles Stanley & Co. elemzője szerint ugyan a Hershey még mindig bejelentkezhet a Cadburyért, jelenleg a Kraft a legesélyesebb a brit édességgyártóért folytatott harcban.