Cégvilág

WHO: Igenis valódi járvány a H1N1

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ma megjelentetett jelentésében határozottan visszautasítja az újinfluenza járvány valódiságát megkérdőjelező véleményeket, amelyeket felelőtlennek nevez.

"A világ valódi járványt él át. Ezt csalásnak nevezni tévedés és felelőtlenség" – áll a WHO mai jelentésében, amelyet az MSNBC idéz. Az egészségügyi szervezet emellett leszögezi, hogy a H1N1-gyel kapcsolatos döntéseit nem befolyásolták a gyógyszergyárak.

Az Európa Tanács korábban arra szólította fel az intézményt, hogy vizsgálja ki az újinfluenza kezelésével kapcsolatos intézkedéseket. A Tanács (amely nem ez EU része is nem dönthet a WHO-ról) és az egészségügyi szervezet képviselői kedden találkoznak.

Alultáplált betegek, egészséges alultápláltak
A táplálásterápia jelentősége a betegek gyógyulásában
Világgazdaság Konferencia
2010. február 25.

A hivatalos tájékoztatás szerint eddig 209 országban tört ki a járvány, amely 14 142 halálos áldozatot követelt. A halálesetek száma jóval a szezonális influenzáé alatt marad, de a WHO hozzáteszi, hogy számtalan esetről nem készül hivatalos jelentés. A szervezet szóvivője emellett hozzátette, hogy a világjárványt nem a halálesetek száma határozza meg, hanem a betegség elterjedése.

A szervezet közleménye szerint mindig "kimérten és józanul nyilatkoztak a betegségről, kiemelve, hogy az többnyire enyhe lefolyású. Hogy erre az információra hogyan reagál a közvélemény, azt nem irányíthatják".

járvány európa tanács H1N1 WHO újinfluenza
Kapcsolódó cikkek