A tejárak zuhanása aláásta a szarvasmarha-tenyésztés jövedelmezőségét is. A világpiacon csökkent ugyanakkor az alapanyagok ára is, és az ágazat szereplői erre az évre sem várnak különösebb növekedést. ű
A takarmány több mint felét kitevő gabonákon kívül azonban szinte teljes egészében import a többi összetevő, így a fehérjét biztosító szója, illetve a vitaminokat és más táplálékkiegészítőket tartalmazó premix hozzávalói is, ezek árát a forint árfolyam-ingadozása befolyásolja. A szója esetében pedig az sem mellékes, hogy a génkezelt termény árához képest akár 30 százalékos felárat is számolnak a „géntiszta” terményekért.
A valamikor 4,5 millió tonnás magyarországi piac mára négymillió tonna körüli szintre zsugorodott. Kapacitás lenne ugyan a többletgyártásra: mint Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -kereskedők Szövetségének főtitkára elmondta lapunknak, az előállítás kétszeresére lennének képesek a hazai bekeverőüzemek, ehhez képest azonban a késztakarmány exportja elenyésző, százezer tonnányi tétel.
Nem túl jók az exportlehetőségek a késztakarmányok területén – erősítette meg az Agrofeed Kft. ügyvezető igazgatója is. Szekeres István úgy látja, az ágazatban rövid távon aligha van lehetőség a kitörésre. A győri Agrofeed mégis növekedésről tudott beszámolni exportpiacán, igaz, ők kimondottan a takarmányok 3-4 százalékát kitevő premixek, illetve a speciális igényekre szabott takarmányok előállítására specializálódtak.
A társaság tavaly harminc százalékkal tudott bővülni, míg erre az évre húszszázalékos növekedést terveznek – mondta Szekeres István. Hozzátette ugyanakkor: ők már a cég 2001-es alapításakor is elsősorban az exportlehetőségek kiaknázását tűzték ki célul. Fő piacuk Kelet-Európa, ahol – különösen Oroszországban – a húsipar, így az állattenyésztés is fellendülő ágazat.
Tavalyi tízmilliárdos árbevételük hatvan százaléka származott kivitelből, ám azt Szekeres István is kiemelte: a hazai piac nehézségei őket sem hagyják érintetlenül. „Nehéz helyzetben van, aki itthon próbál premix forgalmazásából megélni, hiszen alig van fedezet a termékeken” – tette hozzá az ügyvezető. GyM
A 2006-ban indult bioetanol-programban a tavalyi megtorpanás után újabb beruházások várhatók hazánkban. A három tervezett – egyelőre engedélyezési fázisban levő – üzem közül a dunaföldvári kapacitása lesz a legnagyobb. Együtt 1,2-1,3 millió tonna kukorica feldolgozására lesznek képesek.
A 2006-ban indult bioetanol-programban a tavalyi megtorpanás után újabb beruházások várhatók hazánkban. A három tervezett – egyelőre engedélyezési fázisban levő – üzem közül a dunaföldvári kapacitása lesz a legnagyobb. Együtt 1,2-1,3 millió tonna kukorica feldolgozására lesznek képesek.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.