Olvad a jég a fehérárupiacon
Magyarország egyik meghatározó skandináv tulajdonosi hátterű gyártó és exportőr cége tavaly 177,5 milliárd forintos bevételt könyvelhetett el. Takács János vezérigazgató azonban az idei piaci fejleményekkel kapcsolatban már bizakodó, szerinte 2010-ben már a 210 milliárd forintos bevételi szintet is megcélozhatják. Optimizmusát többféle fejleményre is alapozza. Egyfelől a piaci előrejelzések szerint ismét fellendülést várnak a háztartási berendezések piacán a kutatócégek, főleg az év második felére. Ennek kapcsán legalább 100 ezer darabos mennyiségi növekedéssel számolnak a magyar társaságnál, ahol tavaly 5 millió terméket szereltek össze, egy évvel korábban még 5,5 milliót. Másfelől a piacon a gyártóknak is előnyös tendenciák mennek végbe, egyre növekszik az igény a többet tudó, drágább termékek iránt is, ez szintén kedvez a bevételek alakulásának.
A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a gazdasági válság hatásai nem hagyták érintetlenül a hazai leányvállalatot sem, igaz, egyes területeit más-más módon érintette. A porszívógyárban például az előállított termékek száma 20 százalékkal maradt el az előző évitől, miközben az eladások az év második felében már elérték a válság előtti állapotot.
A jászberényi hűtőszekrénygyárban 2,7, míg a fagyasztóládagyárban 1,5 százalékkal kevesebb terméket gyártottak az egy évvel korábbihoz képest. A keresletcsökkenés a nyíregyházi hűtőszekrénygyárat érintette leginkább, mivel az itt gyártott modellek majdnem 50 százalékát a tavaly erőteljes hanyatlás képét mutató kelet-közép-európai régió piacain értékesítik. Emiatt tavaly 23 százalékkal kevesebb készülék gördült le a gyártósorokról, mint 2008-ban.
Az átlagban évi 4 ezer főt foglalkoztató magyarországi nagyvállalat sem kerülte el a létszámleépítést, a már említett szabolcsi üzemből egy éve 95 embert küldtek el, de a további hatékonyságjavítást már egyéb eszközökkel érte el a vezetés. Befagyasztották a béreket, illetve mintegy 15 százalékos költségmegtakarítást eredményezett az energia- és vízfelhasználásban a környezetvédelmi program bevezetése. Az idén a javadalmazásokban már 6,5 százalékos bérfejlesztést lát megvalósíthatónak a cég vezetése, a „zöldprogram” pedig második szakaszába lép. Ennek keretében az üzemeket energiahatékony világítással szerelik fel, illetve a napenergiát is hasznosítják majd a melegvíz-ellátásban. Az itthoni piaci helyzet sem könnyítette meg az Electrolux helyzetét, de Belényesi Zsolt, a belföldi értékesítésért felelős igazgató már azt is komoly eredménynek tartja, hogy a zsugorodó piacon – a mosogatógépek kivételével – minden fontos termékkategóriában sikerült megőrizni a márka piacvezető pozícióit. A válság átrendezte a szakkereskedői hátteret is, ennek kapcsán emlékeztetett az Electropont-hálózat csődjére, illetve az Electro World tulajdonosváltására. A változások nyertesei a hipermarketek lettek, vesztesei pedig a független kereskedők és a beszerzési társaságok.
Itthon nőttek az átlagárak
A régión belül Magyarországon volt az egyik legjelentősebb a fehérárupiac visszaesése a GfK piackutató intézet adatai alapján. A háztartási nagygépek mennyiségi értékesítése az egész évre vetítve 24,6 százalékkal, 620 ezer darabra esett vissza. A márkák az év egészében mintegy 49 milliárd forintos piacon osztozhattak. Az értékbeli visszaesés a mennyiséginél kisebb volt, ez az átlagárak növekedését jelzi. A piac hazai szereplői számára kedvezőtlen euróárfolyam-változás egy részét, hosszú évek óta először, a gyártók kénytelenek voltak az áraikban is érvényesíteni. Jelentősen nőtt az energiahatékony termékek aránya az eladásokban.
A hűtőkészülékeknél az A+ vagy annál energiatakarékosabb termékek aránya 2008-hoz képest 25,2-ről 32,7 százalékra nőtt. Az elöltöltős mosógépeknél ugyanez 47-ről 52,5 százalékra nőtt, míg felültöltős gépet már nem is adtak el A-nál rosszabb energiabesorolással.


