BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Foxconn veszi meg a Sony szlovákiai üzemét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A tajvani Foxconn Electronics a legfrissebb hírek szerint megvásárolja a japán Sony Szlovákiában működő LCD-tv-összeszerelő üzemét. A világ legnagyobb szerződéses elektronikai gyártója az üzlet révén ebben a termékszegmensben is beléphet az európai piacra, és egyben növelheti LCD-tv-szállítási kapacitásait – tudósít a Digitimes. A Foxconn számos egyéb elektronikai terméket gyárt, többek között Magyarországon is, nálunk egyebek mellett az Acernek szerel össze PC-ket.

A távol-keleti társaság ezt megelőzően tavaly már megszerezte a Sony másik, Mexikóban lévő összeszerelő üzemét, és ennek révén jelentős megrendelésekhez jutott a múlt év utolsó negyedében az észak-amerikai piac ellátására. A Sonyn kívül más nagy tévéfejlesztők is gyártatnak a tajvani céggel, ezen megbízások alapján a Foxconn az idén 12 millió darab LCD-tv előállítására számít. Ebből az előzetes tervek szerint 5 milliót a Sonynak, 3 milliót a Samsungnak, 2 milliót az LG-nek, illetve további 2 milliót a Viziónak szállít majd a szerződéses gyártó.

Az újabb üzemétől megváló Sony ebben az évben mintegy 20-25 millió LCD-tv-t tervez piacra dobni világméretekben, miközben költségtakarékossági szándékkal jelentősen kiszervezi a gyártást. Tavaly még a készülékeinek 95 százalékát saját üzemeiben szerelték öszsze, ez a szám az idén 60 százalékra csökken. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.