BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az oroszok már az EMFESZ-ben vannak!

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Hamarosan megjelennek az EMFESZ Kft. vezetésében tulajdonosának, a svájci RosGas AG-nek a képviselői – jelentette be moszkvai tárgyalásai után Góczi István, a gázkereskedő társaság ügyvezető igazgatója. A RosGas AG-t ezentúl nem Gazda Tamás, hanem Dmitrij Kuznyecov orosz üzletember képviseli. Góczi István mozgásköre a – számos perben álló – EMFESZ élén nyilván szűkül, de továbbra is ő lesz az igazgató. Az EMFESZ tavaly tavasszal került a RosGas tulajdonába.

Most az a nagy kérdés, mikor lesz ismét hosszú távú gázszállítója a tavaly május óta a szabadpiacról vásárló kft.-nek. „A tulajdonosok azt mondták, előbb a cégünk mintegy 500 millió dolláros tartozását kell rendezni a korábbi szállító, RosUkrEnergóval szemben” – mondta Góczi István. Arra számít, nyár végére, esetleg őszre megoldódhat a kérdés. Azt a feltevést nem erősítette meg, hogy a gáz ezentúl közvetlenül a Gazpromtól származna, úgy fogalmazott: cégének „keleti” forrása lesz.

A mintegy 300 önkormányzatot, 1000 önkormányzati céget, 180 társasházat, 35 fűtőművet és 127 ezer háztartási fogyasztót ellátó cég szempontjából rendkívül fontos, hogy stabil gázforrásai legyenek. A következő, azaz a júliusban kezdődő gázévre szükséges, összesen 2,5 milliárd köbméter gázra vonatkozó forrásukról már beadta az igazolást a Magyar Energia Hivatalhoz, és lekötötte a rendszerirányítónál a szükséges kapacitásokat. „Az E.Onnal és a Mol Energiakereskedővel meglévő szerződésünket meghosszabbítottuk, és importálunk a spotpiacról is, Baumgarten felől” – válaszolt lapunknak az ügyvezető. Az EMFESZ a továbbiakban a kkv-k, az önkormányzatok és a lakosság ellátására összpontosít.

Emlékezetes, hogy az EMFESZ 2008-as eredményeinek önrevíziója kapcsán a társaságtól nemrég megvált a könyvvizsgálója, most a CC Audit vállalta el a cég ügyeit. BHL

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.