BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Középvállalati gondokra nagyvállalati megoldások

A hazai közepes méretű vállalatok többségének kihívást jelent a változó jogszabályi környezet állandó figyelemmel követése, de ezen cégek körében gyakori az is, hogy kevés belső erőforrással rendelkeznek a működésük hatékonyabbá tételéhez – derült ki a Deloitte összegzéséből.

A hazai feltörekvő középvállalatokat gyakran inkább adómegtakarítási, mintsem kockázatcsökkentési lehetőségek foglalkoztatják - a működésükben rejlő bizonytalanságok helyett sok vállalat a közvetlen előnyök kihasználására igyekszik koncentrálni – véli Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartner.

A gyakorlat azt mutatja, hogy e cégek gazdaságossági megfontolásból ma még szeretik a felmerülő problémákat lehetőleg házon belül megoldani. Ez átmenetileg természetesen költségmegtakarítást jelent, hosszú távon ugyanakkor jelentősen csökkentheti a működés hatékonyságát, sőt, zavarokhoz vezethet.

Konkrét problémákba és kihívásokba a középvállalatok akkor ütközhetnek, amikor komplexebb, bonyolultabb ügyletekhez érnek, például szükségessé válik a külső tőkebevonás, vagy vállalati felvásárlásra kerül sor. A már említett, lehetséges erőforráshiány miatt előfordulhat, hogy e cégek egyes bonyolultabb ügyletek adójogi vonatkozásait nem látják át megfelelően. Előfordulhat az is, hogy a tranzakció létrejön ugyan, ám a vállalat egy-egy hibás döntéssel jelentős adómegtakarítási lehetőségektől esik el.

Problémát jelenthetnek a banki finanszírozással kapcsolatos ügyletek is, mivel a bankok a középvállalati szektor vállalatait (és magát a szektort is) alapvetően kockázatosnak ítélik meg. A cégeknek természetesen arra kell törekedniük, hogy a legmesszebbmenőkig teljesítsék a bankok által támasztott feltételeket, saját kockázataik szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan teszik.

Felmerülhet például, hogy már kihelyezett kölcsön esetében a pénzintézet egy cégcsoport szerkezetének teljes átstrukturálását szeretné elérni annak érdekében, hogy az banki szempontból kevesebb kockázatot hordozzon. Ez azt jelentheti, hogy a bank lehetőleg a hatáskörébe szeretné vonni az adott cégcsoport legjövedelmezőbb társaságát, még akkor is, ha ez a cég eredetileg nem is tartozott volna a banki biztosítékok körébe.

Adózási szempontból egy ilyen drasztikus szerkezetváltás hosszú távú hatásai nehezen becsülhetők meg, így az nem is feltétlenül szolgálja a cég érdekeit. A bank elképzelései az esetek nagy részében persze megvalósulnak, hacsak a cégek nem képesek egy komplex számításokkal, szakmai érvekkel megalapozott kompromisszumos, de számukra adózási szempontból is kedvezőbb megoldás irányába terelni a tárgyalásokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.