Mérjük meg a fogyasztást, de csak okosan!

Az Európai Unió harmadik energiacsomagja és a hatékony energiafelhasználás direktívája előírja, hogy a háztartásokat úgynevezett okos mérőkkel (angolul: smart meters) kell ellátni, hogy a fogyasztók tájékozottabbak legyenek fogyasztási szokásaik terén, és ezért az energiát is hatékonyabban tudják felhasználni. Ugyanezt a módszert lehetne alkalmazni a vízfogyasztásmérőt illetően is, bár arra egyik európai uniós direktíva sem vonatkozik. Ismert, hogy a háztartások egyik legjelentősebb energiafelhasználása (a fűtésen túlmenően) a meleg víz előállítása során történik. Ugyanígy természetesen kíváncsi lehetne az a mintegy 600 ezer háztartásban élő is, aki távhőt használ, hogy mennyit tudna megtakarítani azzal, ha a szobahőmérsékletet csökkenthetné, amikor nem tartózkodik otthon.

A mai elektronikai és informatikai világban egy ilyen kombinált fogyasztás- és költségmérő, illetve -összesítő szerkezet telepítése a meglévő fogyasztásmérők használata mellett is „filléres” megoldás lehetne annak érdekében, hogy az uniós direktívákban megfogalmazott célokat teljesíteni lehessen. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a magyar háztartások döntő többsége e direktívák nélkül is kíváncsi arra, hogy áll az energia- és a vízfogyasztással. Mindezek ellenére túlzás lenne azt állítani, hogy az ilyen jellegű termékek akár a legkisebb mértékben is elterjedtek volna Magyarországon.

Mindezeket azért taglalom, mert úgy látom, hogy az okos méréssel egy újabb „óriás” közeledik felénk. Nagy lendülettel érkezik: konferenciák, tanulmányok, EU-s direktíva, a szabályozói környezet változása. Nagy fantáziát látnak ebben az órák potenciális gyártói is. Nem mindegy, hogy melyik szabványt fogadják el, és kinek kell majd (lesz szerencséje) a közel hatmillió fogyasztásmérőt gyártania és felszerelnie.

Sokan sokféleképpen fogalmazzák meg, hogy mi is ennek a célja. Például, hogy a kereskedők testre szabott termékeket tudjanak kidolgozni, a hálózati engedélyesek jobb és pontosabb képet kapjanak a rendszerek fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez. Szerintem pedig az az elsődleges cél, hogy a fogyasztók napi szinten, jól láthatóan nyomon tudják követni, mekkora az energiaszámlájuk mondjuk a hónap közepén, lássák azt, hogyan futnak a forintok, ha égve hagyják a villanyt, vagy ha egyfolytában megy a plazmatévé, akár nézik, akár nem. Majd ezen „forintosított” impulzus alapján befolyásolni tudják a fogyasztásukat, végső soron az energia (villany, gáz, távhő) és talán a vízszámla összegét is. Ha a fogyasztók képet kapnak arról, hogy mi és milyen mértékben generálja az energiaszámlájukat, nő a hajlandóságuk arra, hogy olyan hiteles mérőt igényeljenek, amely differenciált termékhasználatot tesz lehetővé (például éjszakai áram kedvezőbb áron). Ha látják, hogy mennyit tudnak így megtakarítani, képesek eldönteni, hogy kifizetődik-e az okos mérő. Mert nem árt szembenézni a valósággal: vagy így, vagy úgy, de a mérőket, még ha azok az elosztó tulajdonában is lesznek, végső soron a fogyasztók fogják kifizetni.

Az okos mérés – mint a hatékony energiafelhasználást Európa-szerte meghonosító technológiai megoldás – csúcsa pedig egy olyan szolgáltató lehetne, amely mindhárom közművet képes lenne egyszerre kezelni: az órákat leolvasni, számlát kiállítani és az ellenértéket egy öszszegben egy banki művelettel, vagy egyetlen postai csekken befizetni.

Az Európai Gáz- és Villamosenergia-regulátorok (ERGEG) 2009. október 19-én kelt helyzetjelentése szerint Magyarország és Luxemburg az a két ország, ahol még nem tervezik az okos mérő bevezetését. A spektrum másik vége Svédország 99 és Olaszország 90 százalékos megvalósítással. Mindkét országban a hálózati működtetéssel kapcsolatos megtakarítások indokolták az okos mérés bevezetését. A mérők installálása az elosztói engedélyesek érdekében és kezdeményezésére történt, ezért ilyen nagy az elterjedtség aránya. Magyarországon nem valószínű, hogy a közel másfél évtizede privatizált korszerű elosztóhálózatok tulajdonosai rá lennének kényszerülve arra, hogy az okos mérést pusztán a saját érdekük miatt olyan iramban vezessék be, mint a két példaként említett ország.

Fontos, hogy hazánkban olyan „rendszerben” tervezzék meg és vezessék be az okos mérést, amelynek erősek a kereskedelmi alapjai. A mérőcsere egyértelműen a fogyasztó, az elosztói engedélyes vagy a későbbiekben várhatóan megjelenő kiskereskedők érdeke legyen. Ugyanakkor a fogyasztók kezdeti igényeit kielégítő megoldások piacára bárki és bármikor beléphessen, aki képes olcsón olyan megoldást szállítani, amely lehetővé teszi, hogy a lakossági fogyasztók valós idejű, pontos információt kapjanak energia- (villany, gáz, távhő), esetleg ivóvízfogyasztásukról és annak költségéről. Még ha ezek nem is hiteles és ezért számlázás alapját képző mérők lesznek, arra feltétlenül jók, hogy az Európai Unió céljait, de legfőképp a családok költségcsökkentő törekvéseit támogassák.

Kiss Péter partner, a KPMG energetikai és közüzemi szektorának globális vezetője

- a lakótérben, jól látható helyen kell a mérőknek azt a részét (kijelző) elhelyezni, amelyen a fogyasztók folyamatosan követni és ellenőrizni tudják fogyasztásukat;

- a készülékek képesek legyenek arra, hogy a fogyasztást ne csak a természetes fizikai mértékegységben – mint kilowatt, kilowattóra, köbméter, köbméter/óra – mutassák, hanem forintban is kifejezzék, hogy hol is tartunk az adott napon a szolgáltatásokra költött összeget illetően.

- a lakótérben, jól látható helyen kell a mérőknek azt a részét (kijelző) elhelyezni, amelyen a fogyasztók folyamatosan követni és ellenőrizni tudják fogyasztásukat;

- a készülékek képesek legyenek arra, hogy a fogyasztást ne csak a természetes fizikai mértékegységben – mint kilowatt, kilowattóra, köbméter, köbméter/óra – mutassák, hanem forintban is kifejezzék, hogy hol is tartunk az adott napon a szolgáltatásokra költött összeget illetően.-->