A Toyota súlyos büntetést kapott
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA visszahívások újabb súlyos következményével kénytelen szembenézni a Toyota: 16,4 milliárd dolláros bírságot akar kiszabni a japán autógyártóra az amerikai kormány – közölte Ray LaHood közlekedési miniszter. A Reuters információi szerint a világ legnagyobb autógyártóját azzal vádolják Washingtonban, hogy szándékosan eltitkolta az utóbbi hónapokban napvilágra került konstrukciós hibát, és nem szóltak időben a tapasztalt technikai problémákról. Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet vizsgálata arra terjedt ki, hogy például a cég a vásárlók bejelentései alapján vagy a saját gyári tesztelése során fedezte-e fel a gázpedál beragadását, azután észlelte-e a hibát, miután a gépkocsikat teljesen összeszerelték, vagy még előtte, illetve hogy valóban minden érintett modellt viszszahívtak-e. A másfél hónapja indult vizsgálat után az amerikai minisztérium a lehető legsúlyosabb szankciót alkalmazta a vállalat ellen.
Elemzők szerint a mostani bírság anyagilag nem vágja földhöz a Toyotát, a cég imázsát ért erkölcsi kár azonban már jelentősebb, és hosszabb távon hat a vállalat megítélésére. Emellett további bírságokra is számíthat a japán gyártó, mert folytatódnak az amerikai szövetségi hatóságok vizsgálatai. Az állami szankciók mellett pedig ott vannak a tulajdonosok által indított csoportos perek, amelyek nyomán sokkal nagyobb kártérítésre kényszeríthetik a Toyotát. Szakértők szerint most komoly dilemma előtt áll a cég: ha kifizeti a büntetést, azzal gyengíti jogi pozícióit a 138 csoportos perben, ha viszont szembeszáll az amerikai kormánnyal, akkor jó ideig nem tud túllépni az ügyön.
A Toyotától szerzett dokumentumok birtokában az amerikai kormány azt állítja, a gyártó már szeptemberben tudott a gázpedálproblémáról, de csak januárban döntött a tömeges visszahívás mellett. „Bizonyítékunk van rá, hogy a Toyota megszegte jogi kötelezettségeit. Ami még ennél is rosszabb, hogy hónapokon keresztül tudatosan elkendőzték a veszélyes hibát az amerikai hatóságok elől, valamint nem léptek fel, hogy megvédjenek több millió autóst és azok családját” – nyilatkozta Ray LaHood közlekedési miniszter a döntést kommentálva.
Cindy Knight, a Toyota szóvivője szerint a cég még nem kapott hivatalos értesítést az ügyben.
Ahogy a Világgazdaság korábban többször is beszámolt róla, az ügy előzménye az, hogy a hosszú évekig világszinten piacvezető gyártó a napvilágra került gondok miatt ősz óta 8,5 millió autót hívott vissza. Az eddigi legnagyobb be nem tervezett revíziókra azért került sor, mert több modellnél gázpedál-beragadást, valamint fékgondokat tapasztaltak. Ezek összesen 58 halálesetet okoztak. VG


