BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt egy munkahelyteremtő ágazat!

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tovább nőhet a szolgáltató központok szerepe a magyar gazdaságban az elkövetkező két évben, így az ágazat az ország egyik legjelentősebb foglalkoztatója lehet. jelenleg több mint 80 szolgáltató központ működik Magyarországon 30 ezer munkavállalót foglalkoztatva. A következő két évben mintegy kétezer fővel bővülhet az ágazatban dolgozók száma.

A szolgáltató központok ágazata - a tervek szerint - adja az idei állami költségvetésbe befolyó adók, járulékok és áfa mintegy 1,2 százalékát - mondta egy sajtóbeszélgetésen Bunna Gyula, a PricewaterhouseCoopers (PwC) igazgatója, a tanácsadó cég által készített elemzésre alapozva.

Arról is beszélt, hogy a verseny igen erős mind a régióban, mind a Távol-Keleten a piaci szereplők megnyerésére. Magyarország akkor tudná eredményesen felvenni a versenyt a szektorban legfőbb vetélytársainak számító Romániával, Oroszországgal és Kínával, ha csökkennének a béreket terhelő járulékos költségek, s az oktatásban is jóval nagyobb szerepet kapna a minél magasabb szintű nyelvtudás megkövetelése - mutatott rá.

Mike Colicchio, a Celanese Corporation budapesti szolgáltató központjának ügyvezető igazgatója szerint további problémát jelent, hogy szinte kizárólag Budapesten lehet szolgáltató központokat létrehozni. A vidéki városokban ugyanis nincs meg a kellő infrastruktúra - elsősorban irodaházak - s a megfelelő tudásbázis.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.