Kína a sikerpiac az autóiparban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTöbb vezető autóipari konszern is tegnap tette közzé kínai teljesítményének adatait, ezekből kiderül, hogy a tervek többnyire megvalósultak, sőt több esetben várakozáson felül teljesültek.
A Volkswagen a világ legnagyobb piacán 60 százalékkal több gépkocsit értékesített az év első három hónapjában, mint egy évvel korábban. A konszernhez tartozó márkák közül 121 százalékos növekedéssel a Skoda teljesített a legjobban, Audiból 77, VW-mo-dellekből pedig 53 százalékkal többet adtak el az egy évvel korábbinál. A társaság összesen 457 259 gépkocsit értékesített az ázsiai országban januártól március végéig. Tavaly a gazdasági válság ellenére éves összevetésben 36,7 százalékkal nőtt a VW kínai forgalma, miközben a kínai piac egésze 46 százalékkal bővült.
A General Motors eredeti elképzelései szerint csak négy év múlva érte volna el a 2 milliós éves forgalmat Kínában a tavalyi 1,83 millió után. Ehhez képest a konszern már az idén meghaladhatja ezt a célt, 2015-re pedig több mint 5 millió gépkocsit értékesítene az óriásvállalat az ázsiai országban.
A további gyártók közül a Ford 84, a BMW 106, a Mercedes pedig 112 százalékos forgalomnövekedésről számolt be az első negyedévben. VG


