BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cég léte múlik az e-beszámolón

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az idén a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások már kivétel nélkül kötelesek elektronikus formában letétbe helyezni éves beszámolójukat, a jogszabály szerint ugyanis 2009. május 1-jétől a letétbe helyezés már kizárólag elektronikus formában történhet meg. Azokra a szervezetekre azonban, amelyek nem tartoznak a számviteli törvény hatálya alá (például az egyéni vállalkozó, az evatörvény szerinti bevételi nyilvántartást vezető betéti társaság, egyéni cég), sem a beszámolókészítési, sem a letétbe helyezési kötelezettség nem vonatkozik – mutat rá Biró Judit, a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég magyarországi irodájának auditigazgatója.

Mint mondja: az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az előző évektől eltérően fokozottan ellenőrzi a határidő betartását, amelynek elmulasztása súlyos következményekkel járhat. Súlyosabb esetekben előfordulhat, hogy az elektronikus letétbe helyezési kötelezettség elmulasztásával vagy a határidő figyelmen kívül hagyásával a társaság saját vállalkozásának működését lehetetleníti el.

A naptári évvel azonos üzleti évet záró vállalkozások esetében a beszámoló nyilvánosságra hozatalának a határideje egyébként a mérlegfordulónaptól számított 150. nap. Ugyanakkor a speciális céghelyzetek esetében ettől eltérő határidőket kell figyelembe venni (30, 45, 90, 180 napos határidők is léteznek).

Az elektronikus letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségnek azzal lehet eleget tenni, ha a vállalkozás a céginformációs szolgálatnak megküldi a jóváhagyásra jogosult testület (a vállalkozás legfőbb szerve) által elfogadott éves beszámolót vagy egyszerűsített éves beszámolót. Kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentést, a jóváhagyásra jogosult testület (közgyűlés, taggyűlés, illetve tulajdonos) által elfogadott, az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot, a kitöltött elektronikus űrlapot, végül a közzétételi költségtérítés megfizetését igazoló, a Magyar Államkincstártól kapott elektronikus igazolást is mellékelni kell a „csomaghoz”. Fontos még tudni, hogy az éves beszámoló mellé elkészített üzleti jelentést nem kell nyilvánosságra hozni, de a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény alapján megtekintését a vállalkozás székhelyén minden érdekelt számára lehetővé kell tenni. VG

Ellenőrzés

Az APEH többek között az elektronikus űrlap adatai alapján ellenőrzi a beszámoló megküldésének tényét és időpontját. Ha ez nem történik meg, a határidő elteltét követő 30 napon belül, 15 napos határidő kitűzésével felhívja az adózót a kötelezettség teljesítésére. Ha a vállalkozás a felhívás szerinti határidőben a kötelezettség teljesítését nem pótolja, az állami adóhatóság a 15 napos határidő elteltét követő napon az adózó adószámát hatvannapos határozott időtartamra felfüggeszti, amely határozat ellen nem lehet fellebbezni. Ha a vállalkozás a beszámoló nyilvánosságra hozatali kötelezettségének a felfüggesztés időtartama alatt sem tesz eleget, az adóhatóság erről a cégbíróságot értesíti, és hivatalból kezdeményezi a vállalkozás cégnyilvántartásból való törlését, azaz megszűntnek nyilvánítását.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.