BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A plázák még ellenállnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A jelenlegi helyzetben nem időszerű a vasárnapi nyitva tartás korlátozása – szögezte le pénteki kibővített elnökségi ülésén a húsztagú – bevásárlóközpontokat, ingatlanfejlesztőket és két hipermarketláncot tömörítő – Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ). A szervezet ugyanakkor arról is döntött, hogy tanulmányt készíttet arról, milyen hatással lenne a gazdaság egészére, a foglalkoztatásra és a kereskedelmi dolgozók bérére egy a kereskedelem hét végi korlátozására vonatkozó törvény.

A bevásárlóközpontok forgalma érezhetően esett a válság kitörése óta: az MBSZ adatai szerint a forgalomcsökkenés – helyszíntől függően – 7–20 százalék között van. A negatív tendencia láttán ugyan egy-két évvel későbbre halasztották több, már épülő bevásárlóközpont tervezett nyitási időpontját, ám a beruházók fenntartják azokat a válság előtt készült terveket, amelyek szerint az öt éven belül létesítendő újabb plázák együttes területe meghaladja a 800 ezer négyzetmétert.

Az MBSZ ugyanakkor világosan látja, a központok üzemeltetőinek már ma sincs könnyű dolguk: az ágazat a telítettség felé halad, és nagyon komoly a verseny a piacon. A vásárlóerő csökkenése és a vásárlási szokások változása pedig a bérlői mix átrendeződését, sőt üzlethelyiségek megüresedését okozza.

A szövetség tagjai úgy tapasztalták, hogy a gazdasági válság hatása fél évvel később jelentkezett a bevásárlóközpontok kereskedőinél, akik ma attól tartanak, hogy az esetleges pozitív hatások is elhúzódhatnak. Így ezek vezetői az idén nem remélnek forgalomnövekedést.

Egy jó helyen lévő központ, mint például a Westend, a hét végén sem néptelenedik el, egyes házakba – ahol csak munkana-

pokon van nagy forgalom – azonban ilyenkor csak a mozi látogatói térnek be. Bizonyos ünnepnapokon – húsvéthétfő, augusztus 20-a, karácsony napja – ugyanakkor az üzletek zárva maradnak a mallokban, és csak a mozik és az éttermek nyitnak ki.

A 255 Drogerie Markt üzlet közül vasárnaponként 86 fogadja a vásárlókat, amelyek aznap a heti forgalmuk 4,5 százalékát érik el. Hasonlók az Euronics hálózat tapasztalatai is – mondta lapunknak Rohrböck András, az Euronics-Vöröskő Kft. ügyvezető igazgatója: a 126 üzletből tíz van különféle bevásárlóközpontokban, és azok heti forgalmuk 3-5 százalékát érik el vasárnaponként. Az üzletlánc támogatná a vasárnapi kereskedés korlátozását, mert csak azért nyitnak ki a hét utolsó napján, mert erre szerződés kötelezi őket.

A nyitva tartás egységes korlátozását elsősorban az együttesen közel 11 ezer embernek munkát adó magyar élelmiszer-kereskedelmi láncok, a CBA, a Coop és a Reál szorgalmazzák.

Vasárnap azonban nem csak élelmiszert vesz a lakosság.

Az Auchan hipermarketekben lévő üzletek bérlőivel – a bevásárlóközpontokhoz hasonlóan – kötelező nyitvatartási időről írnak alá szerződést, ám a hipermarketeket körülölelő kereskedelmi parkban lévő áruházak üzemeltetőit nem köti ilyen megállapodás. Mint Andai Béla, az Auchan csoport ingatlanfejlesztő vállalata, az Immochan marketingvezetője elmondta, sok szakáruházat hobbiból keresnek fel hét végén a vásárlók. Példának hozta fel a Decathlon sportáruházat, ahol még sportolni is lehet. A kereskedelmi parkok palettája egyébként rendkívül széles, az összes Auchanban úgy válogatták öszsze a bérlőket, hogy a banktól a postáig minden legyen köztük, így akár a hét végén is lehessen ügyeket intézni.

A magyar lakosság a nyugat-európai átlagnál jóval több időt tölt el munkával, így komoly bevásárlásra – vagy akár postai-banki ügyintézésre – nemigen marad ideje hétköznap. Tehát a vásárlói igényekhez igazodik a mai nyitvatartási rendszer – jelentette ki Simonyi András, a BauMax Magyarország Zrt. ügyvezető igazgatója, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a barkácsláncok számára igen fontos a hét végi üzem. Különösen az áruházak lakásfejlesztési és kertészeti osztályain nagy ilyenkor a forgalom. Mérhetően több időt töltenek itt a vásárlók, a családok tagjai közösen választják ki a lakásfelújításhoz szükséges cikkeket.

Hasonló módon vásárolnak nagy értékű termékeket az Electro World (EW) áruházakban is. A bevásárlóközpontokban lévő EW-kben ugyanakkor különösen hét végén lendül föl az úgynevezett impulzuscikkek, például a divatos filmek forgalma.

A CBA már évekkel ezelőtt felvetette vasárnapi nyitva tartás korlátozásának gondolatát, ám eddig hasztalanul próbálta elérni a törvénymódosítást. A CBA vezetősége szerint a kereskedők heti forgalma nem csökkenne, ha vasárnap zárva lennének a boltok, hiszen szombat kora reggeltől késő estig mindenki beszerezhetné a szükséges termékeket. Azon azonban érdemes lenne gondolkodni, hogy a korlátozás ne vonatkozzon az adventi vasárnapokra, illetve az idegenforgalmi zónákban lévő egységekre – hangsúlyozta Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője.

Mint a Co-op Hungary Zrt. elnöke, Csepeli Lajos mondja, a társaság által ellátott ötezer üzlet jó része kisebb településeken van, ahova a dolgozók szinte kizárólag tömegközlekedéssel jutnak el, és egy családanyának nem mindegy, meddig vár a vasárnapi járatra. Másrészt a forgalom a heti bevétel talán öt százalékát éri el, úgyhogy üzleti szempontból sem éri meg kinyitni, viszont már a kistelepüléseken is beindult a nyitvatartási verseny, úgyhogy a Coop is csupán emiatt dolgozik a hét utolsó napján.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.