Alibabát vásárolt Soros
Az Alibaba pénteken tartotta éves közgyűlését, amelynek során a cég beszámolt tulajdonosi szerkezetéről. Eszerint a webes kereskedő egyik legnagyobb részvényese Soros György. Az Alibaba egyúttal közölte: kész arra, hogy visszavásárolja a Yahoo-tól a korábban szerzett 40 százalékos saját részét – írja a Financial Times.
Az Alibaba részvényeinek értéke idén 13 százalékot esett, miközben Jack Ma alapító elnök sok befektető haragját váltotta ki azzal, hogy teljesen átalakította a cég stratégiáját és megkezdte a saját részvények eladását. A Soros-befektetés hírére azonban rögtön 5,3 százalékot ugrott felfelé az árfolyam.

