BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapestre jöhet az Elcoteq

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az európai szintű gyártás után a székhelyét is Magyarországra tenné át az Elcoteq SE – tudta meg a Világgazdaság a társaság igazgatóságának az elnökétől, Jorma Vanhanentől. Európa legnagyobb szerződéses elektronikai (EMS) gyártóját finn üzletemberek alapították, a részvények egy része azóta a tőzsdén is forog. A cégvezetés azonban öt éve úgy döntött, hogy az adminisztrációs központot Helsinkiből Luxembourgba telepíti át. Már akkoriban is felmerült a budapesti székhely terve, de végül másként döntöttek. „Akkor még sokkal több európai gyárunk volt, a piaci helyzet is más volt, mint manapság” – indokolta az akkori lépést az elnök. Hozzátette: Finnország földrajzilag Európa perifériáján van, a székhelyváltást azért tartották szükségesnek, hogy közelebb kerülhessenek az ügyfelekhez, a finanszírozási piachoz és a szállítókhoz.

Az utóbbi másfél évben a válság megtépázta az EMS-ipart, az Elcoteqnek is ehhez kellett igazodnia, ami több gyártóhely – főként európai üzemek – bezárását jelentette, egyidejűleg felértékelve a hosszú évek alatt Pécsett kiépült bázist.

Az Elcoteq globális stratégiájában Magyarország szerepe felértékelődött – mondta Jorma Vanhanen. Kérdésünkre, hogy az áttelepülési tervnek van-e köze ahhoz, hogy a közelmúltban Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját is felkérték az igazgatóság tagjának, az elnök így válaszolt: „Igen, a döntéshozatal támogatásához most szükségünk van olyan nemzetközileg elismert szakértőre, aki kiválóan ismeri a magyarországi gazdasági folyamatokat és üzleti környezetet. Csányi Sándort sokoldalú és elismert üzletemberként, bankárként tartják számon. Az Elcoteqnek a finanszírozását is meg kell újítania, ebben Magyarországon működő bankok és egyéb Magyarországhoz kötődő pénzügyi szervezetek is szerepet kaphatnak.”

Az elnöktől megtudtuk, a székhely kérdésében még az idén megszületik a döntés, és ha ránk nézve pozitív előjellel, akkor további magyarországi bővítési lehetőségekkel számolhatunk. A válság nyomán tavaly a felére csökkent a Pécsett foglalkoztatottak létszáma, ez jelenleg 3500 fő. A múlt év végén a Philips LED-világítástechnikai részlegével kötött globális megállapodás érinti a baranyai gyártást is. További bővülést hozhat a Nokiával és a Huaweijel való együttműködés, az előbbiben a mobiltelefonok szervizét vállalja az Elcoteq, az utóbbiban hálózati berendezések gyártása kezdődhet a távol-keleti cég számára.

Az elmúlt hetekben újabb nagy márkákkal állapodott meg az anyacég, a Sharp és a Microsoft okos telefonok összeszerelésével bízta meg az Elcoteqet. A gyártás kezdetben a társaság kínai üzemében indul, de Jorma Vanhanen nagy és hosszabb távú projektet remél a szerződéstől, ez azt jelenti, hogy a későbbiekben egyéb üzemeket is – például a pécsit – bevonhatnak a megrendelés teljesítésébe. A Microsoft egyelőre a kínai piacra szánja a készülékeket, de a Sharp jelezte, hogy Európában is piacra kívánja dobni a telefonokat, így logikus lehet a baranyai üzem bevonása.

Az iparág az elnök szerint ismét növekedésnek indult, igaz, nem a korábbi években megszokott két számjegyű mértékben. A válság átalakította a piaci szerkezetet, ez stratégiaváltásra késztette az Elcoteqet is. A hagyományos bérgyártás mellett egyre több megrendelő kér üzleti partnerétől értékesítés utáni szolgáltatást (After Market Service – AMS), beleértve a készülékek javítószervizét is. Ez utóbbi szegmens még az EMS-nél is gyorsabban fejlődik. Az ebből származó bevétel kisebb ugyan, de nagyobb a hozzáadott érték, ez jobban segíti a jövedelmezőség javítását. „Márpedig az Elcoteqnél ez most az egyik legfontosabb elvárás” – emelte ki Jorma Vanhanen. Mint hozzátette, természetesen odafigyelnek a bevétel növelésére is, de azzal tisztában vannak, hogy az áramvonalasítás után nem elsődleges cél a 2008-as év 4 milliárd eurós szintjének elérése. Az újabb megrendelések a számítások szerint mintegy 150 millió euróval növelik az előző évet másfél milliárd eurós bevétellel záró nagyvállalat forgalmát.

Kedvezőbb lett az első negyedév

A tavalyi tetemes mínuszok után az idén legalább jövedelmezőségében kedvezőbb első negyedévet zárhatott az Elcoteq SE. Igaz, a 220 millió eurós bevétel kevesebb mint a fele az egy évvel korábbinak, de az üzemi veszteségen jelentősen faragni tudtak, az már csak az egyharmada az előző évinek, az átszervezés költségeit nem számolva kevesebb mint feleakkora.

Az adó előtti eredmény és a részvényekre jutó hozam pozitívba váltott, az előbbi 63,0 millió euró (2009-ben –49,9 millió volt), az utóbbi –1,40 euróról 1,22 euróra javult. A bruttó adósságállományt sikerült 105 millió euróval csökkenteni.

Az adó előtti eredmény és a részvényekre jutó hozam pozitívba váltott, az előbbi 63,0 millió euró (2009-ben –49,9 millió volt), az utóbbi –1,40 euróról 1,22 euróra javult. A bruttó adósságállományt sikerült 105 millió euróval csökkenteni.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.