Fehérvárra figyelnek a kkv-k
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNem véletlen, hogy Székesfehérvárott lesz az Európai Bizottság által immár második alkalommal meghirdetett Európai Kis- és Középvállalkozások Hete című rendezvénysorozat magyarországi nyitánya. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) ugyanis maga is számos rendezvényt szervezett, időzített erre az egy hétre. Persze nem csak e kiemelt napokon szolgáljuk a vállalkozókat – hangsúlyozza a kamarai elnök. Radetzky Jenő lapunknak hozzátette: egész évben kitüntetett figyelmet szentelnek elsősorban a megyei vállalkozóknak, de természetesen az ország bármely pontjáról hozzájuk fordulóknak is.
Május 25. és június 1. között egy héten keresztül Európa valamennyi országában, számos településén több mint ezer, kkv-kkal kapcsolatos program lesz, ezek közé tartoznak azok is, amelyeknek a helyszíne Székesfehérvár lesz, s amelyeket az FMKIK szervezett. A rendezvénysorozat célja a vállalkozói létforma népszerűsítése, az európai és nemzeti szinten rendelkezésre álló támogatásokról történő tájékoztatás. Segítségnyújtás a vállalkozásalapításhoz, az egyes tevékenységek továbbfejlesztését szolgáló új ötletek feltárásához, a személyre szabott információk, támogatási lehetőségek felkutatásához. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara programjai is ebbe a trendbe illenek.
Az idén különösen aktuális minden olyan segítség, amelyet a vállalkozások kapnak – derül ki Radetzky Jenő szavaiból. Mint mondja: miközben az EU vezető államfői megfeszített tempóban tüzet oltanak a bürokrácia és állami túlköltekezés miatt csődközeli helyzetbe került országok pénzügyi helyzetének konszolidálásával, az Európai Bizottság átfogó, tudatos stratégiával formálja a kisvállalkozók üzleti környezetét annak érdekében, hogy az Európai Unió gazdaságának húzóágazatává váljon. Bár az európai gazdaság része a világgazdaságnak, szerkezetében azonban jelentősen eltér attól, mivel a tradíciók meghatározzák a kézművesek, céhek, családi vállalkozások fejlődéséből kialakult kisvállalkozói ágazat szerepét a legfejlettebb európai államokban. Az a tapasztalat, hogy a leggyorsabban ez a vállalkozói kör képes reagálni a gazdasági környezet változására, meghatározó a szerepe az innovációban és a munkahelyteremtésben.
Magyarországnak is ezt az utat kell járnia – hangsúlyozza Radetzky. Különösen igaz ez Közép-Dunántúl régióra, ahol leginkább jellemző a duális gazdasági szerkezet, azaz a multinacionális cégek leányvállalatai és a rossz üzleti környezettől, tőkehiánytól szenvedő kkv-k egyidejű jelenléte. Ez a régió is szerkezetváltás előtt áll. Meg kell erősíteni a foglalkoztatásban, innovációban a gyorsan reagáló kis- és középvállalkozások pozícióit.
Nem véletlen tehát, hogy az EU által szervezett kkv-hét magyarországi rendezvénysorozatának nyitóprogramjára a Közép-Dunántúl régióban, Székesfehérvárott, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Házában kerül sor. VG
Programok Székesfehérvárott
(Európai Kis- és Középvállalkozások Hete 2010)
május 25.
– Kihívások és lehetőségek – országos nyitórendezvény
– „Hamis ígéretek – Valódi veszélyek” – a hamisítás elleni kiállítás megnyitója
május 26.
– Együtt a gazdaságért
– Fiatal Vállalkozók Napja
– gazdaságpolitikai konzultáció; a Fiatal Vállalkozói Klub alakuló ülése
május 27.
– Mentorok Napja, avagy mit tanultunk a sikeres cégvezetőktől?
Május 28.
– „Nem csak vállalkozói vénával rendelkezőknek!” Vállalkozások és civilek közösen egymásért; véradás
– Az Építők Napja beharangozó tájékoztatója; mesterlevél-átadó
Május 29.
– Építők Napja
– Energia-tanácsadás
Május 31.
– Mindenki másképp csinálja jól
– cégek nyílt napja; céglátogatások
Június 1.
– Nők az üzleti életben
Június 1.
– Üzleti protokoll, üzleti szokások, tárgyalási stílusok a különböző országokban
(Európai Kis- és Középvállalkozások Hete 2010)
május 25.
– Kihívások és lehetőségek – országos nyitórendezvény
– „Hamis ígéretek – Valódi veszélyek” – a hamisítás elleni kiállítás megnyitója
május 26.
– Együtt a gazdaságért
– Fiatal Vállalkozók Napja
– gazdaságpolitikai konzultáció; a Fiatal Vállalkozói Klub alakuló ülése
május 27.
– Mentorok Napja, avagy mit tanultunk a sikeres cégvezetőktől?
Május 28.
– „Nem csak vállalkozói vénával rendelkezőknek!” Vállalkozások és civilek közösen egymásért; véradás
– Az Építők Napja beharangozó tájékoztatója; mesterlevél-átadó
Május 29.
– Építők Napja
– Energia-tanácsadás
Május 31.
– Mindenki másképp csinálja jól
– cégek nyílt napja; céglátogatások
Június 1.
– Nők az üzleti életben
Június 1.
– Üzleti protokoll, üzleti szokások, tárgyalási stílusok a különböző országokban -->


