Felemás első negyedév az Egisnél
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A piaci konszenzusnál jobb eredményt, 3,8 milliárd helyett 4,01 milliárd forintos profitot könyvelhetett el az első negyedévben az Egis. Ez 12 százalékkal haladja meg az előző negyedévi eredményt, ugyanakkor 8 százalékkal kedvezőtlenebb az egy évvel korábbinál. A társaság első üzleti fél évéről szóló gyorsjelentése szerint január 1. és március 31. között 28,7 milliárd forintos konszolidált árbevételt ért el, ez 5 százalékkal haladja meg az előző negyedévit, ám 8 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A csökkenést az Egis közlése szerint az árfolyamok kedvezőtlenebb szintje, illetve a nem stratégiai piacok forgalmának jelentős, 21 százalékos csökkenése idézte elő. A forint erősödése a bázishoz képest mintegy 1,9 milliárd forinttal, a fél év során pedig 2,8 milliárddal csökkentette a kivitel értékét. VG


