Forrásokra váró agrárcégek
Támogatás. A mezőgazdasági vállalkozások beruházási hajlandósága az elmúlt bő másfél évben a válság hatására szinte teljesen megszűnt. Egy jól működő uniós, illetve magyar támogatási rendszer, a megfelelő finanszírozási formák beemelése a futó agrártámogatási programba azonban csökkenthette volna a visszaesést, ennek létrejötte pedig a most kezdődő kilábalási időszakban is óriási lökést adhat a szektornak – áll a Magyar Lízingszövetség honlapján közzétett háttéranyagban.
„Nemzetgazdasági szinten termelő beruházások nélkül nincs kilábalás a válságból. Ezt a mindenki számára kedvezőtlen, hektikus állapotot úgy lehetne feloldani, ha a 2013-ig meghirdetendő mezőgazdaságigép-támogatásoknál a 2010. január elseje után megkezdett beruházásokkal is lehetne pályázni” – mondta Magyary Péter, a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. finanszírozási igazgatója.
„Az EU által támogatott gép-beruházások lízingfinanszírozását évek óta diszkriminálja a hazai szabályozás, így ezeket a beruházásokat egyelőre csak nagyobb kockázat mellett, s ezért drágább, nagyobb önerő és pótlólagos fedezetek bevonását igénylő hitellel lehet megfinanszírozni” – mutatott rá Hordós Zoltán, a lízingszövetség elnöke.
A KITE és a lízingszövetség konkrét javaslatokat fogalmazott meg a mezőgazdasági területen dolgozó kis- és középvállalkozások versenyképességének a fokozására. Ezek szerint a lízingcégnek közvetlenül utalt támogatás összege eleve önerőként szolgálhat, növelve a finanszírozás biztonságát, ezáltal több vállalkozás számára lehetővé téve a beruházást.
A javaslat szerint versenyképessé kell tenni a forintalapú finanszírozást, ez nagyobb támogatási intenzitással, az euró javára fennálló kamatkülönbözetet ellensúlyozó kamattámogatással érhető el.
Csökkenteni szükséges emellett a mezőgazdaságigép-beruházások nagyfokú hullámzását, a 2013-ig meghirdetendő programokban lehetővé kell tenni, hogy a 2010. január elseje után akár pénzügyi lízing formájában megkezdett beruházásokkal is lehessen pályázni. BM


