Hátrányból indul a HUPX?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A MEH tehát tudni szeretné, hogy a páros tagjai pontosan milyen tevékenységet és milyen engedély alapján végeznek, hogy a PXE Magyarország fenntartja-e a magyarországi tőzsdei működéshez szükséges engedélykérelmét, valamint hogy az EXAA akar-e valamely magyarországi tevékenységhez engedélyt kérni.
A ma kézbesítendő levélből kiderül, hogy a PXE a MEH-től merőben eltérően értékeli a helyzetet. „Az érvényes uniós törvények szerint a PXE tevékenysége végzéséhez a már meglévő kettőn túl nincs további engedélyre szüksége. Ezt a kettőt a cseh kereskedelmi és ipari minisztérium, illetve a cseh nemzeti bank adta ki – jelentette ki a sajtóbeszélgetésen David Kucera. Azt mondta, hogy cége csak jóindulata jeleként, illetve felkészültsége igazolásaként kérte a MEH-nél azt a tőzsdei működési engedélyt is, amelynek sorsáról május 17-i levelében a Magyar Energia Hivatal érdeklődött. Nehezményezte, hogy az engedély kiadását a MEH halogatja, holott minden szükséges információt megkapott, több személyes egyezetés is volt. „Még azt is felajánlottuk Matos Zoltánnak, a hivatal elnökének, legyen tagja a PXE stratégiai bizottságának, hogy beleláthasson a működésünkbe” – mondta lapunknak David Kucera.
A tájékoztatón cáfolták laptársunk téves hírét, amely szerint az ügy kapcsán a MEH bevonta volna a PXE szervezett villamosenergia-piaci működési engedélyét. A fentiek szerint nem is volt mit bevonnia, a hír mégis némi zavart keltett a cseh áramtőzsde partnerei körében.
A jogi vita tétje nagy: ha az EXAA–PXE páros kerekedik fölül, elviheti azokat a magyarországi ügyfeleket, amelyekre a Mavir Zrt. július 1-jén induló áramtőzsdéje, a HUPX is alapoz. Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója korábban azt mondta lapunknak, hogy a HUPX olyan konstrukcióval indul, amellyel felveszi a versenyt a térségben működő riválisokkal. Most úgy tűnik, a PXE hódítása miatt versenyhátrányból indulhat, hiszen nem „facér” ügyfeleket kell majd megszereznie, hanem más tőzsdéken már aktív hazai eladókat, felhasználókat és kereskedőket. A cseh áramtőzsde tavaly márciusban indított, nem engedélyköteles tevékenysége a magyar piacon elkelt árammenynyiség 15 százalékát képviseli a társaság adatai szerint. A MEH által vitatott jogosultságú, az idén indított, spotpiaci, következő napi kereskedésben eladott villamos energia mennyisége nagyobb volt, mint a csehországi.
A térség országainak árampiaca kicsi ahhoz, hogy külön-külön eltartsanak egy tőzsdét, de a piacok mérete és átfedése is a közép-európai szintű tevékenységet és együttműködést indokolja. „A kooperáció leszorítja a szervezett piaci kereskedés költségeit, átláthatóvá teszi a piacot, összességében segíti az árak esését is” – mutatott rá a közös érdekekre David Kucera, aki egy multinacionális közép-európai piac kialakítását javasolja. E célból cége együttműködne az összes arra nyitott tőzsdeplatformmal. Ausztria mellett már partnerséget épített ki Szlovákiában és Lengyelországban, és hasonlót kezdeményezett Magyarországon is, de elutasították.
Támadást érez a PXE
A csehországi társaság a MEH fenti vizsgálatát a magyar villamosenergia-piacon kifejtett tevékenysége ellen irányuló lépésnek, a szabad piacgazdaságra gyakorolt tisztességtelen befolyás gyakorlására irányuló törekvésnek és a társaság hírneve csorbításának tekinti. Mint fogalmaz, bizonyára nem véletlen, hogy a vizsgálat éppen azon a napon indult, amikor elindult a magyarországi day-ahead aukciók lebonyolítására a PXE és az EXAA közös platformja.
MEH-levelek a PXE-nek
- 2009. július 30. Tájékoztatás arról, hogy a PXE tervezett tevékenysége korlátozott villamosenergia-kereskedelemnek minősül, ezért nem igényel olyan engedélyt, amely a szervezett villamosenergia-piaci (azaz tőzsdei) működéshez kell.- 2009. október 6. Tájékoztatás arról, hogy a PXE tervezett, másnapi (day-ahead) kereskedéséhez magyarországi üzletkötés esetén itteni engedély szükséges.
- 2010. május 10. A MEH emlékezteti a PXE-t, hogy az még nem rendelkezik itteni tőzsdei működési engedéllyel, ezért ilyen tevékenységet itt nem is végezhet. Így viszont nincs is olyan tevékenysége, amelyet átruházhatott volna az EXAA bécsi áramtőzsdénre. Bizonyos kérdésekre választ vár.
- 2009. október 6. Tájékoztatás arról, hogy a PXE tervezett, másnapi (day-ahead) kereskedéséhez magyarországi üzletkötés esetén itteni engedély szükséges.
- 2010. május 10. A MEH emlékezteti a PXE-t, hogy az még nem rendelkezik itteni tőzsdei működési engedéllyel, ezért ilyen tevékenységet itt nem is végezhet. Így viszont nincs is olyan tevékenysége, amelyet átruházhatott volna az EXAA bécsi áramtőzsdénre. Bizonyos kérdésekre választ vár.-->


