Két év után ismét nyereséges a General Motors
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságJelentés. A General Motors (GM) az új modelleknek és a költségcsökkentésnek köszönhetően – 2007 óta először – erős pluszban zárta az idei első negyedévét – jelenti a Reuters. A társaság az év első három hónapjában 865 millió dolláros adózott nyereséget jelentett, míg az előző év hasonló időszakában, a csődeljárást megelőzően még 6 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el. Az árbevétel a vizsgált időszakban 40 százalékkal, 31,48 milliárd dollárra emelkedett. Chris Liddell alelnök a jelentést kommentálva úgy nyilatkozott, elégedettek a teljesítménnyel, főként azért, mert sikerült pozitívba fordítani a céget. Mint mondta, az észak-amerikai kontinensen növelik a termelést, hogy kövessék a márkáik iránti erősödő keresletet.
Tavaly az amerikai kormány 50 milliárd dollár támogatást adott a GM-nek, hogy életben tartsa a vállalatot, amely megszenvedte a recesszió miatti keresletcsökkenést. A GM eddig 6,7 milliárd dollárt fizetett viszsza az államnak, amely jelenleg 61 százalékos tulajdonosa a vállalatnak. VG


