Kockázatcsökkentés a Central Geóval
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA hazai geotermikusenergia-hasznosítási beruházások kockázatait csökkentheti a szolnoki székhelyű Central Geo Kft. vezetésével folyó kutatási projekt, amelynek célja a repedéses kőzetek alaposabb kiértékelését segítő adatelemző rendszer kidolgozása. Ennek keretében a kőzetvázat, illetve repedésrendszert, valamint a benne létrehozható víz-, hő- és anyagáramlásokat modellezik az eddigi ismeretek, korszerű földtani anyagvizsgálatok, továbbá felszíni analógiák alapján – közölte lapunkkal Viszkok János főgeológus. A kutatásukkal azt szeretnék elérni, hogy a különböző potenciális geotermális rendszerek földtani felmérését, hasznosítási technológiájának tervezését a jövőben egységes módon és szemlélettel lehessen elvégezni. Így ugyanis a tervezett, úgynevezett fokozott kihozatalú geotermikus rendszerek (EGS) földtani kutatási kockázat, hozam- és vízhőmérséklet alapján összehasonlíthatók, illetve rangsorolhatók lesznek, ez alapján a befektetők gazdasági szempontok segítségével választhatják ki a legígéretesebb helyszíneket. Ez azért lényeges, mert annak, hogy jelenleg nem hasznosítják a hazai kiterjedt termálvízvagyont áramtermelésre, a geológiai kockázaton túl főleg gazdasági és technológiai okai vannak. Így ami csökkenti a befektetések kockázatát, segítheti a geotermikus erőművek építését, amelyek élettartama akár 50 évre is kiterjeszthető. Az új módszert eddig két alföldi kísérleti területen ellenőrizték, eredményeit jelenleg is értékelik. A projektben részt vesznek a Kaposvári Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem intézetei, továbbá a Ruden Ltd. nevű, norvég vízkutató cég is.
Háttérrel
A kutatáshoz az irányító Central Geo Kft. pályázaton nyert pénzt, a pályázatot az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében hirdették meg. Az elszámolások elkészítésében nagy szerepet vállalt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.


