(M)erre tart az energetika?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az energiaszektor jelene és jövője a média folyamatos érdeklődésének középpontjában van, nem úgy, mint tíz évvel ezelőtt, amikor a szakma izgatottan várta, vajon mit hoz a liberalizáció a fogyasztóknak, mit is jelent a gyakorlatban a hálózathoz való szabad és diszkriminációmentes hozzáférés.
Ma az energiaszektorra teljesen más miatt irányul a figyelem: lesz-e elég fosszilis energiahordozó a következő évtizedekben és ezek felhasználása mennyire károsítja környezetünket; mennyibe fog kerülni az energia; melyik vezeték épül meg előbb (a Nabucco vagy a Déli Áramlat); mikor épül új atomerőművi kapacitás Magyarországon és lesz-e szivattyús-tározós erőmű, vagy ezt a szabályozói kapacitást talán Romániából lenne érdemes behozni (ha ez utóbbi egyáltalán megvalósítható a jelen szabályozói környezet alapján)?
A Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint 26 ezer milliárd dollárt kell világszerte új energetikai eszközökre költeni 2030-ig, hogy az ellátásbiztonság megoldott legyen. Ebből jelentős összeg jut a kelet-közép-európai régióra, illetve Magyarországon is több ezer milliárd forintos beruházási szükséglet mutatkozik.
Versenypiaci körülmények között, legyen szó akár állami vagy privát beruházásokról, a döntésnél igazán egy dolog számít: a megtérülés és a hozzá kapcsolódó kockázatok. Az energetikában a legnagyobb kockázatot a szabályozói környezet változása generálja Magyarországon. Az nem baj, ha a szabályozás változik, hiszen követnie és ösztönöznie kell az energetika és azon keresztül a gazdaság egészének a fejlődését. Nyilvánvaló, hogy ha egy új technológia elterjesztése a cél, mint például a megújulók esetén, kezdetben kedvezőbbek az így termelt energia átvételének feltételei. Aztán, ahogy a technológia fokozatosan elterjed és ezért olcsóbbá is válik, a támogatás fokozatosan csökken. Viszont ez a szabályozói változás jól tervezhető, kalkulálható. Ugyanakkor a tervezhetőség igénye éppúgy érvényes a tarifarendszerre, a lakossági gázárképzésre, vagy az egyetemes szolgáltatók rendszerére egyaránt. Baj akkor van, ha a szabályozói környezet változásában nem lehet közgazdasági, illetve műszaki logikát felfedezni.
De mitől is lehetne, ha nincs egy világos célrendszer, egy jövőkép az energiaszektor elkövetkező évtizedeiről, amely figyelembe veszi az energiaszektor hatását a magyar iparra, a vidékfejlesztésre és általában a szakemberképzésre.
Nemrég egy nagyon sikeres külföldi energetikai vállalat első emberével találkoztam, akitől a cége 2020-ig érvényes jövőképéről érdeklődtem. A válasz igen praktikus volt: „Három év múlva nyugdíjba megyek.” Bár tudom, hogy ez a példa akár humoros is lehet, sajnos nagyon találó hazánkra is: érdemes lenne megszámolni, hányszor változott az energetikai kormányzat személyi öszszetétele az elmúlt 10 év során. Ez idő alatt a szakma könnyen kikövetkeztette, hogy most éppen melyik lobbi érdeke jelenik meg az éppen érvényes szabályozói döntésekben.
Pedig az energiaszektor céljait és abból adódó fejlesztési irányvonalait közgazdasági, szakmai logikával igen egyszerű kijelölni.
A Mavir által készített, 2025-ig előretekintő, forrásoldali kapacitás-előrejelzés szerint közel 6000 megawatt új villamosenergia-termelői kapacitás megvalósítására van szüksége Magyarországnak. Ezen jövőben létesülő kapacitásnak környezetkímélő technológiákon kell alapulnia, maximálisan kiaknázva az ország természet adta lehetőségeit, figyelembe véve a megújulószegmens multiplikátor hatását a gazdaság és a társadalom egészére. Hasznosítani kell a hazai lignitvagyont, és meg kell őrizni a paksi új projekt helyzeti előnyét a régió többi beruházásával szemben, hiszen ellátásbiztonsági szempontból az van előnyben, aki akár exportképes is tud lenni, és kiszolgáltatott az, aki importra szorul. A villamosenergia-rendszer szabályozhatósága érdekében jó hatásfokú gázturbinás erőműveket kell létesíteni, és szivattyús-tározós erőműnek is be kell lépnie a rendszerbe. Az újonnan létesülő kapacitások miatt erősíteni kell az átviteli hálózatot és annak nemzetközi összeköttetéseit. Gázszállító, illetve tranzitvezetékeket kell létesíteni, megoldani a régiós hálózatok hurokba kapcsolását. További kereskedelmi gáztárolókat kell létesíteni, és meg kell oldani a mintegy 600 ezer távhőre kapcsolt háztartás biztonságos és versenyképes, hosszú távú hőellátását.
Ezeket a beruházásokat úgy kell végrehajtani, hogy a hazai GDP-növekedéshez hozzájáruljanak: teremtsenek munkahelyeket, adjanak lendületet a magyar ipar- s vidékfejlesztésnek, és nem utolsósorban a beruházással kapcsolatos kiadások lehetőleg minél nagyobb arányban a magyar költségvetési bevételeket növeljék.
A világ energetikai szektorába befektetésre váró 26 ezer milliárd amerikai dollár próbára teszi a pénzintézetek finanszírozóképességét, a technológiaszállítók (kompresszor, turbina, kazán, reaktor stb.) gyártási kapacitásait. Azonban a legnagyobb kérdés az, hogy lesz-e elég szakember, akik az energetikai projekteket fejlesztik, a beruházásokat megvalósítják, majd az elkészült létesítményeket üzemeltetik és karbantartják.
Nos, ezekre a kérdésekre kellene a magyar energetikai stratégiának minél előbb választ adnia. A választásokat követően azt várom, hogy egy számon kérhető és megvalósuló, a magyar társadalom és nemzetgazdaság érdekeit szolgáló, megfelelő iparági ismereteken és tapasztalatokon alapuló energetikai stratégiát és cselekvési programot fogadjanak el minél hamarabb, és most már felesleges viták nélkül, minél előbb a tettek mezejére lépjünk.
