Mindenki Orbánról beszélt a választások alatt
Érdekes eredményt hozott a második helyezett, Navracsics Tibor, aki közigazgatási miniszterként a kancellária minisztérium vezetője lesz. Navracsics 8 százalékot, azaz 701 említést ért el az elmúlt egy hónapban, és ezzel a második lett a miniszterjelöltek közül.
Varga Mihály 622 említéssel harmadik lett (7 százalék), és mint azt már múlt csütörtökön bejelentették, Varga lesz Orbán kabinetjének vezetője, szintén miniszterelnök-helyettesi rangban.
Semjén Zsolt esetében a “kivétel erősíti a szabályt” régi igazsága érvényesül. Őt nemzetpolitikai titulussal megtoldott miniszterelnök-helyettesként neveztek meg, média megjelenései alapján viszont csak a nyolcadik helyre tehető (214 említés, 2 százalék). Személye láthatóan nem volt annyira érdekes a média számára, mert pártszövetségesként – már csak a szövetség szimbolizálása okán is – szinte természetszerűen kijárt neki a miniszterelnök-helyettesi poszt.
A további sorrend Martonyi János (külügyminiszter) és Matolcsy György (gazdasági miniszter), akik a sajtóemlítések alapján negyedik és ötödik helyen végeztek. (Az előbbi 428 említéssel 5 százalékot, míg utóbbi 327 említéssel 4 százalékot ért el.) Ezek az eredmények azt mutatják, hogy személyük fontos és az általuk képviselt területek is kulcsszerepet játszanak a kormányzati felosztásban.
Az erősek és fontosak közé tartozik Pintér Sándor belügyminiszter (257 említés 3 százalék), illetve Fellegi Tamás infrastrukturális és vagyongazdálkodási miniszter (230 említés, közel3 százalék).
Az említések alapján a legkevésbé fontos kategóriába az 1 százalékosok klubjához tartozó Réthelyi Miklós Humán(erőforrás) Minisztérium (118 említés), Hende Csaba honvédelmi (102 említés), illetve a sorzáró Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezető (99 említés) tartozik.


