BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öt százalékkal nőhet a Rába árbevétele

Az idei évre 5 százalékos árbevétel- és ezzel arányos EBITDA-bővüléssel számol a Rába Járműipari Holding Nyrt., noha az első negyedévben a múlt év azonos időszakában elértnél 18,6 százalékkal alacsonyabb, 7,9 milliárd forintos árbevételt ért el. Az alacsonyabb árbevétel mellett ugyan 44 millió forint lett az üzemi veszteség, ám a cégcsoport közel 400 millió forintos adózott eredménnyel zárta a negyedévet – emelte ki Pintér István elnök-vezérigazgató, hozzáfűzve: a hitelállomány kétéves minimumra, 10 milliárd forint alá esett.

A tavalyi harmadik negyedéves mélypontot követően az év első három hónapjában is folytatódott a Rába exportjának fokozatos bővülése. Az USA, az EU és a FÁK piacaira szállító cég most elsősorban arra büszke, hogy a tavaly szinte nullára csökkent oroszországi export újra elérte a válság előtti szint felét. A cégcsoport ugyan nem akarja feladni az amerikai piacot, ám a több ezer kilométerrel közelebbi európai és FÁK-megrendelőkre koncentrál. Ez annál is inkább kézenfekvő, hogy bár az Egyesült Államok tehergépjármű-piacán megindult a növekedés, nagyobb mértékű elmozdulásra a második fél év előtt nem lehet számítani. Viszont a mezőgazdasági gépek piaca az USA-ban meglepően aktív maradt, ugyanakkor Európában az általános csökkenő trendet követte. Az EU-ban a tavalyi első negyedévinél közel 30 százalékkal kevesebb nehézgépjárművet adtak el, és a személygépkocsi-alkatrészek európai forgalma szintén elmaradt a tavalyi szinttől.

Több mint egymilliárd forintot fordít egy három év alatt létrehozandó, futóműveket, felfüggesztési és erőátviteli rendszereket fejlesztő központra a győri cégcsoport, amely ezáltal megkétszerezi a fejlesztési potenciálját. A Rába Fejlesztési Intézet létrehozása vizsgáló- és prototípusgyártó berendezések telepítésével jár együtt. DK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.