BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálat a Molnál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Górcső alá veszi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-t gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt. A hatóság fontosnak tartja, hogy versenyfelügyeleti hatáskörében eljárva a piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá a fogyasztók védelme érdekében időről időre felülvizsgálja a magyar gazdaság jelentős szereplőinek piaci magatartását, ha azok felvetik a verseny korlátozásának gyanúját – indokolta az eljárást a GVH.

Az üzemanyagárak alakulása a GVH szerint számos tényező együttes hatásával magyarázható, így azokat befolyásolja többek között a jövedéki adó mértékének, a kőolaj világpiaci árának, valamint a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának változása is. Az üzemanyagárak utóbbi időben történt nagymértékű emelkedése viszont felveti a kérdést, mindez mennyiben vezethető vissza pusztán az említett tényezőkre, és mennyiben járulhatott hozzá a Mol esetleges gazdasági erőfölényén alapuló indokolatlan árazása.

A versenyfelügyeleti eljárás során ezt szeretné tisztázni a GVH, mivel észlelései és a rendelkezésére álló piaci információk alapján felmerült a gyanú, hogy a Molnak az üzemanyagpiacokon 2006 elejétől alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasak, s ennek érezhető hatása lehet a kiskereskedelmi árakra is.

„Jelen pillanatban nincs hatása az árfolyamra a vizsgálatnak. Erre akkor lehet számítani, ha a versenyhivatal arra kötelezi a céget, hogy lefelé módosítsa az árait” – mondta lapunknak Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank részvényelemzője. Kérdéses viszont, hogy ez bekövetkezik-e. A GVH ugyanis a Mol piaci tevékenységét az elmúlt 15 évben közel húsz versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálta, amelyek nagy része a Mol akvizíciós tevékenységével vagy egyes üzletágainak, leányvállalatainak kiszervezésével volt kapcsolatos. Emellett a Mollal szemben két erőfölényes, egy versenykorlátozó megállapodásra vonatkozó, valamint egy fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütköző magatartással kapcsolatos eljárást is lefolytatott a hatóság, ezeket azonban jogsértés megállapítása nélkül zárta le.

Az olajipari cég – amely a vizsgálatról szóló hírt nem kívánta kommentálni – a jövő héten teszi közzé első negyedéves eredményeit. A Raiffeisen szakértői szerint a működési soron a Mol önmagában 38 milliárd, az INA-val együtt pedig mintegy 50 milliárd forintos profitot érhet majd el. A viszonylag gyenge eredmény oka, hogy a finomítói marzsok továbbra is alacsonyak, különösen a dízelnél, emellett a magas üzemanyagárak miatt a kereslet is csökkent az első negyedévben. HB

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.