Cégvilág

"Kannibál" verseny a hazai autókereskedők között

A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik első féléves, csaknem harmincezres száma 36 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a KSH jelentéséből. Ez év június 30-án a közúti gépjárművek 3,7 milliós állományából hárommillió volt a személygépkocsi.

A statisztikai hivatal összesítése szerint az esztendő első hat hónapjában a hazánkban forgalomban lévő személygépkocsik száma tovább csökkent, ám autóbuszokból és tehergépkocsikból egy-egy, vontatókból három, motorkerékpárokból pedig hét százalékkal több futott az utakon.

Így összeségében a magyar közútijármű-állomány 0,3 százalékkal bővült.  Továbbra is magas a gépjárművek átlagos életkora: a személygépkocsiké 11, az autóbuszoké 13 év.

Miután az idén egész évben körülbelül annyi új személykocsi találhat gazdára, mint 2008 első három hónapjában, a kereskedők minden korábbinál borúlátóbbak. Ha a dolgok így mennek tovább, akár 15 évre is emelkedhet a magyar személyautó-állomány átlagéletkora – nyilatkozta nemrégiben lapunknak sötét jövőképet festve a nyolc márkával kereskedő Szuna-cégcsoport vezetője, valamint a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) alelnöke, Szuna József, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy az utolsó negyedévre már fordulatot várnak.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

gépjármű személyautó autópiac autókereskedő KSH jelentés Gémosz Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége
Kapcsolódó cikkek