BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tíz százalékkal emelkedik a távhő ára

Az energia-beszerzési költségek 2010. második negyedévi növekedése következtében szeptembertől éves szinten 10,5 százalékkal emelkednek a lakossági hődíjak - közölte a Főtáv Zrt. hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a díjnövekedés csak a hődíjat érinti, az alapdíj változatlan marad.

A hődíj bruttó 3.222 forintról 3.725 forintra növekedik gigajoule-onként, így egy átlagos, 135 légköbméteres lakás éves hődíj-költsége bruttó 139 ezer forintról 161 ezer forintra növekszik.

A társaság felhívja a figyelmet arra, hogy 2010. április-május-június hónapokban a távhőszolgáltatás hőenergia-költségei alapvetően két tényező együttes hatására növekedtek. Mintegy 10 százalékkal drágította a beszerzéseket a forint/dollár árfolyamának romlása, illetve ebben az időszakban mintegy 9 százalékkal drágult a földgáz. A két tényező együttes hatása a II. negyedévben 19,8 százalékkal növelte az erőművek költségeit.

    A Főtáv Zrt. energiaköltségei - a korábban végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően - ennél alacsonyabb mértékben, 17,6 százalékkal emelkedtek. A bekövetkezett drágulás az év végéig több mint 2,3 milliárd forint többletköltséget okoz a cég számára, míg a jövő évben ennek hatása több mint 4,5 milliárd forint.

    A lakóközösségek és közös képviseletek 2010. szeptember 30-ig még pályázhatnak a Főtáv Zrt. ÖKOPlusz - a távfűtött épületek fűtésrendszerének korszerűsítése irányuló - programjára. Az idén július 31-éig összesen 197 épületben, illetve 15.322 lakásban fejeződtek be a kivitelezési munkálatok a program keretein belül. Ezeknek a lakásoknak a tulajdonosai átlagosan 21 százalékos megtakarítást érhetnek el. A lakóközösségek az ÖKOPlusz program szolgáltatáscsomagjában 2008. január 1-ig visszamenőleg nyújtott 10 százalékos alapdíjkedvezményt ez év végéig tudják igénybe venni.

    A budapesti távhőellátásban jelenleg 96 százalékot tesznek ki a földgázalapú technológiák. A Főtáv Zrt. ezt az arányt 2020-ra 80 százalék alá akarja csökkenteni. Az idén több olyan fejlesztés indult el, amelyek révén a megújuló energiaforrások aránya 2020-ra 20 százalék fölé növekedhet majd - derül ki a közleményből.

    A FŐTÁV Zrt. még 2010 áprilisában írt ki pályázatot egy geotermikus kútpár megépítésére. A 2011 év végére megépülő kútpár a rákoskeresztúri hőkörzetet látja majd el a megújuló energiából nyert hővel. A pályázatok beérkeztek, a két pályázóval a társaság egyeztető megbeszélést kezdeményezett, amelynek tárgya a telephely kijelölése.

    A vállalat tervei szerint 2012-ig megépülhet az a két biomassza fűtőmű is, amely évi 16 millió köbméter, majd 2015 után évi 30 millió köbméter földgáz kiváltását teszi majd lehetővé. Az észak-pesti telephelyre vonatkozó telepíthetőségi vizsgálat már elkészült, amely igazolta a telephely alkalmasságát a fűtőmű telepítésére. Ezen túlmenően a vállalat 2017-ig egy körülbelül 40 kilométer hosszúságú, a hét legnagyobb budapesti hőkörzetet összekapcsoló vezetékpár kiépítését is tervezi.

    A fejlesztésektől a vállalat nemcsak a gázfüggőség csökkenését és az ellátás biztonságának növekedését várja, a versenyhelyzetbe kényszerülő erőművek várható piaci magatartásával és új fogyasztók bekapcsolásával a lakossági fogyasztók költségei is csökkenhetnek majd - áll a Főtáv Zrt. közleményében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.