BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változatlan energiapolitika

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kiemelt helyen a takarékosság és a fogyasztói érdekek is

Magyarország soros uniós elnöksége alatt is kiemelten fontos marad az egységes európai energia-infrastruktúra kialakítása, a fenntartható fejlődés, az energiatakarékosság és a fogyasztók érdekei és jogvédelme Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint, akit a szaktárca közleménye idéz. Fellegi Tamás szeptember 6–7-én tárgyalt Brüsszelben.

Az uniós energiapolitika középtávú irányát a 2011–20-as energiastratégia, illetve az erre közvetlenül épülő, az unió hoszszú távú energiapolitikai céljait rögzítő, 2050-ig szóló energia-útiterv (Roadmap 2050) határozza meg. Az e téren a belga elnökség alatt megkezdett koordinációt a magyar elnökség folytatni kívánja.

Az energiainfrastruktúra-csomag az unió energiaellátási biztonságának növelése mellett és a pénzügyi források kedvező felhasználása révén elősegítheti az infrastrukturális szempontból elmaradott régiók felzárkóztatását. A TEN-E-ből számos magyar projekt is támogatást kapott, ezért a magyar elnökségi feladatok között kiemelt helyen szerepel a csomagban foglalt feladatok előrehaladásának figyelemmel kísérése, támogatása – emlékeztet a közlemény.

A 2006-ban elfogadott energiahatékonysági cselekvési terv félidei felülvizsgálatára előreláthatólag 2011-ben kerül sor. A magyar elnökségre várhatóan a tanácsi következtetések elfogadása, illetve az új energiahatékonysági jogszabálytervezetek bemutatása, tárgyalásuk megkezdése esik. Még a belga elnökség ideje alatt megkezdődik az energiapiacokra vonatkozó felügyelet átláthatóságára vonatkozó jogszabályjavaslat tárgyalása.

A miniszter Brüsszelben több kétoldalú megbeszélésen is ismertette a magyar elnökség energetikai témájú prioritásait, illetve pontosította a magyar elnökség idejére eső energetikai témájú eseményeket. Taner Yildiz török energiaügyi és természetierőforrás-miniszterrel a Nabucco projektről tárgyalt Fellegi Tamás, Charles Hendry brit energiaügyi államtitkárral pedig a magyar elnökség idejére eső magyar–brit együttműködésről. Günther Öttinger energiaügyi biztos október közepén Magyarországra látogat.

A Visegrádi Együttműködés országainak (Magyarország, Lengyelország Csehország, Szlovákia) megbeszélésén Magyarországot Kovács Pál és Kovács Tamás Iván, a nemzeti fejlesztési minisztérium helyettes államtitkárai képviselték. Mind a négy ország elkötelezett a régió észak–déli irányú energetikai infrastruktúrájának kiépítése iránt. VG

Prioritások

Egységes európai energiastruktúra

Fenntartható fejlődés

Energiatakarékosság

Fogyasztói jogvédelem

Forrás: NFM

Fenntartható fejlődés

Energiatakarékosság

Fogyasztói jogvédelem

Forrás: NFM-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.