Cégvilág

Indulhat a „zöldrali”

A „zöld” befektetések iránt az utóbbi hónapokban ismét fellendült az érdeklődés, az egyik hazai alapkezelő, a Generali is most indította el Greenergy fantázianevű alapját.

Ez olyan fejlett és fejlődő piaci cégek részvényeibe fektet, amelyek főként a világ energetikai innovációs fejlődéséből profitálnak, és elkötelezettek a jövő szempontjából ígéretes kutatási és fejlesztési területen. A Generali alapja már a negyedik hasonló konstrukció a hazai piacon, néhány évvel ezelőtt az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő, az OTP Alapkezelő és a K&H Alapkezelő is indított klímaalapokat.

„Pár éve nagyon népszerű volt ez a téma, de mára jött el az idő, hogy a szektorban működő cégek részvényei valóban jól teljesítsenek” – indokolja Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója a mostani indulást. A 2008 őszén elmélyült válság idején ugyanis az alternatív energiában érdekelt cégek árfolyama is hatalmasat esett, és ez a szektor – a többivel ellentétben – a tavalyi tőzsderaliban sem talált magára. Az alulteljesítésnek az lehetett az oka, hogy ez az ágazat viszonylag tőkeigényes, és egyes cégeknél nehéz meghatározni, mikortól fordulhatnak nyereségesbe.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

energia Generali befektetés zöldenergia alternatív energia elemzés
Kapcsolódó cikkek