Cégvilág

Oktoberfest E.On-ügyfeleknek

EIU: Magyarország a térségben második helyen áll Csehország mögött a közműpiaci nyitásban

Október 1-jétől egy éven át több százezer lakossági ügyfelének kínálja a mostaninál 10 százalékkal olcsóbban az áramot az E.On Energiaszolgáltató Kft. Ezzel az érintettek végszámlája közel 6 százalékkal csökkenhet. Az egyetemes piaci akció versenyt generálhat a szabadpiacon is. „Természetesen azon háztartásoknak is adunk ajánlatot – de már versenypiacit –, amelyeket más egyetemes szolgáltató lát el, de kezdeményezésünk felkeltette az érdeklődésüket” – válaszolt lapunknak Pál Norbert, a társaság ügyvezető igazgatója. Egyetértett feltételezésünkkel, mely szerint az E.On lépése ügyfélmegtartó célú árversenyt indíthat el az egyetemes szolgáltatók között, de hozzátette, hogy már most is van verseny az egyetemes és a versenypiaci árak között.

A 10 százalékos áramárcsökkentéssel az E.On azokat az ügyfeleit jutalmazná, akik az elmúlt évben hiánytalanul kifizették áramszámláikat. Bár ezzel beáldozza az adott ügyfélen elérhető árrése egészét, az akció költségei eltörpülnek kinnlevőségeihez képest. Tavaly 29 százalékkal, az idén további 17 százalékkal nőtt háztartási ügyfelei áramszámla-elmaradása. Az E.On 2,5 millió háztartást szolgál ki, ebből több százezer fizeti rendesen a számláját. Az akcióban való részvételhez regisztrálni kell a cég honlapján, és néhány feltételt is teljesíteni kell. Már mintegy 1500-an jelentkeztek a honlapon néhány napja olvasható felhívás alapján.

Az E.On akciója olyan piacon indíthat mozgást, amelyen az Economic Intelligence Unit (EIU) szerint Magyarországon nem sok minden történik. A hazai lakosságnak alig van oka az áramszolgáltató-váltásra, mert a háztartási áram árát a hatóság ellenőrzi. A kereskedők lehetőségei sem nagyok, és tovább szűkülnek a parlament által júniusban meghirdetett lakossági árbefagyasztás miatt. Nem véletlen, hogy a lényegében eddig egyedüli országos szereplő, a Magyar Telekom sem tisztán piaci alapon, hanem csomagban, vagyis más szolgáltatások igénybevétele esetén ad az egyetemes szolgáltatásban kaphatónál olcsóbb áramot és gázt. Saját nagyfogyasztói alkalmazottainak, vagyis szűk körben és szintén csomagban kínál az E.On is versenypiaci lakossági áramot. „Csomagos”, mert banki szolgáltatás igénybevételéhez kötött Főgáz-kártyás gáz is. Még a tisztán gázversenypiaci EMFESZ is úgy jelenhetett meg a szegmensben, hogy a jelenleginél sokkal olcsóbb forrásból jutott gázhoz.
Bár 2008 óta Magyarországon bárki átmehet más áramszolgáltatóhoz, a lakosság eddig lényegében nem mozdult, és a kkv-knak is legfeljebb 8-10 százaléka. Részben ebben mutatkozik meg az EIU összesített értékelése szerint, hogy Magyarország a második helyre került térségünk rendszerváltó országain belül közműpiaca megnyitásában. (Vagyis gázpiacunkon is van még javítanivaló.) Az élen Csehország áll, Magyarországot pedig Szlovákia, Románia, Lengyelország és Oroszország követi.

Magyarországon az EIU szerint az áram termelése koncentráltabb, a nagyfogyasztók el-látásában viszont pezseg a verseny. A tanulmány szerint erőművi részesedésein és áramvásárlási szerződésein keresztül az MVM Zrt. ellenőrzi áramtermelésünk 55-60 százalékát. Az állami társaság e túlsúlyát kihasználva a kormány alacsonyan tarthatja a háztartási áramárakat. (Illetve lejjebb szoríttathatja – a szerk.)
Élénk viszont a kereskedés az áram nagyfogyasztói piacán, még akkor is, ha térségi ösz-szevetésben a sor végére kerül-tünk az elmúlt évi kereskedőváltások alapján. E felhasználók bárhonnan beszerezhetik a villamos energiát, és élnek is e lehetőséggel. E piacon 2008-ban az E.Onnak és az RWE-nek volt a legnagyobb, közel 30 százalékos súlya. Nagyjából feleannyi jutott az MVM-nek és az EdF-nek, a piac többi részén 13 kereskedő osztozott az EIU által begyűjtött adatok alapján. A tanulmány szerint nemcsak a válság miatti pangás, hanem a verseny is hozzájárult a magyarországi áramárak elmúlt időszaki csökkenéséhez.

A lakosság nehezen vált a gázpiacon, szintén a hatósági árellenőrzés oltalma miatt. Ahogyan az árampiacon, hamarosan itt is hatósági ármeghatározás váltja fel a hatósági árellenőrzést, vagyis a lakosságnak még kevesebb oka lesz a kereskedőváltásra. Egyetemes szolgáltatóinkat kettős szorításba fogja majd a hatósági árképzés és a viszonylag koncentrált nagykereskedői piac, amely mögött a szállítások koncentráltsága áll. A felhasznált gáz 70 százaléka ugyanis Oroszországból, kötött képlet alapján érkezik, 20 százaléka hazai termelés s csak a maradék 10 százalék nyugati amely a válság kezdete óta jóval olcsóbb a többi forrásnál. 2009 második felében 55 százalékos piaci részesedéssel az E.On Földgáz Trade volt a legnagyobb hazai gáznagykereskedő, mögötte a Mol, az ENI és az RWE következett. Tavaly az ipari felhasználók kiszolgálásában szintén az E.On állt az élen 23 százalékkal, mögötte pedig EMFESZ, GdF Suez, RWE, Mol, ENI és BC Energia volt a sorrend.
Tavaly a hazai ipari fogyasztók 12 százaléka váltott gázkereskedőt, a kkv-knek viszont csak 1,7 százaléka. Az utóbbi arány nőhet a gáz nagykereskedelmi piacának diverzifikálódásával. Ezt segítheti a Nabucco importvezeték és a térség gázhálózatait öszszekötő NETS rendszer. Kérdés, mi váltja majd fel az E.On és a Gazprom 2015-ben lejáró gázimportszerződését.

Négy lépcsőben csökkent árat az E.On

Az októberi akciót az E.On egy négylépcsős árcsökkentés-sorozat harmadik lépcsőjeként kommunikálja. E szerint az első az év elején volt, amikor a társaság a legkevesebb áramot fogyasztó, tehát legrosszabb helyzetű fogyasztói tarifáit csökkentette a legnagyobb mértékben.

Második lépésben július 1-jétől átlagosan 6,72 százalékot faragott le egyetemes áraiból, ezzel országosan is a legolcsóbban adja az áramot a kisfogyasztóknak. A harmadik, azaz a fenti lépcső minden lakossági ügyfelét érinti, a negyedik s még kidolgozás alatt álló pedig megint a leginkább rászorulókat célozza meg.


Második lépésben július 1-jétől átlagosan 6,72 százalékot faragott le egyetemes áraiból, ezzel országosan is a legolcsóbban adja az áramot a kisfogyasztóknak. A harmadik, azaz a fenti lépcső minden lakossági ügyfelét érinti, a negyedik s még kidolgozás alatt álló pedig megint a leginkább rászorulókat célozza meg.

-->

energiaárak lakossági gázár gázszolgáltató E.On gázár
Kapcsolódó cikkek