Cégvilág

Szabályozzák az otthon szülést, a döntés az anya joga

A kormány érzékeli az otthonszüléssel kapcsolatos dilemmák súlyosságát és a terület szabályozatlanságát, ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Egészségügyi Államtitkársága már dolgozik az otthonszülés szakmai minimumfeltételeinek kialakításán és ezek jogszabályba foglalásán.

Ez azért került ismét napirendre, mert a napokban egy otthoni szülés során veszélybe került egy kisbaba élete, amit összefüggésbe hoztak a hatóságok Geréb Ágnes pszichológus, szülész-nőgyógyász és független bábával és hatósági nyomozás indult. Geréb Ágnest 1977-től az apás szülés, majd az otthonszülés hazai úttörőjeként emlegetnek.

Jelentkezzen Ön is a Világgazdaság Egészségügyi konferenciájára: Merre tart az egészségügy? – Stratégia, szerkezetváltás, működésfejlesztés Az előadók között találkozhat Réthelyi Miklóssal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterével, Szócska Miklóssal az egészségügyi ágazatot irányító államtitkárral és Horváth Endrével, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárával. Időpont: 2010. november. 4.

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság a Világgazdaságnak eljuttatott közleménye szerint az anya joga eldönteni, hogy gyermekét hol akarja világra hozni, de arra fel kell hívni a figyelmet, hogy az otthonszülés biztonságos lebonyolításának a szakmai, az egészségügyi és a tárgyi feltételei nem adottak ma Magyarországon. Mivel a mentőszolgálat a működőképesség szélén van, illetve a szülészeti ellátás körülményei romlottak, az otthonszülés kapcsán felmerülő esetleges szövődmények elhárítását ellátási nehézségek is akadályozhatják.

A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága azt kéri, hogy az otthonszülés mellett döntő nő tájékozódjon azokról a veszélyekről, amelyek a jelenlegi helyzetben az újszülött és az édesanya biztonságát veszélyeztetik.

otthon szülés Geréb Ágnes NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága
Kapcsolódó cikkek