Cégvilág

Szépen teljesített a Lufthansa

Az éves üzemi eredmény eléri a 800 millió eurót . Az igazgatótanács osztalék kifizetést tervez 2010-es üzleti évre.

A Lufthansa 2010 első kilenc hónapjában 612 milliós nyereséget ért el, ebből a most zárul negyedév profitja 783 millió euró – ez 565 millióval több, mint az előző év hasonló időszakában. Az eredmény a konzekvensen végrehajtott költségcsökkentésnek és a folyamatosan növekvő utas-, illetve teherforgalomnak, valamint a csoporton belüli szinergiahatások kiaknázásának köszönhető. A piacra szabott kínálat következtében a csoport valamennyi tagja megőrizte pozícióját, illetve részben javított rajta. A rendkívüli tél, a pilótasztrájk és a légtérzár miatt ugyan az első hat hónap összességében még veszteséges volt, ám a harmadik negyedéves eredménynek köszönhetően az év első kilenc hónapjára már nyerséget könyvelhetett el a német légifuvarozó. A bevétel 4 milliárd euróval 20,2 milliárd euróra nőtt.

„A Lufthansa csoport átvészelte a gazdasági és pénzügyi válságot. A jó eredmény a következetesen tervezett és végrehajtott akciótervnek és munkatársaink kiváló munkájának köszönhető. A vállalatcsoport erősödésében nagy szerepet játszott az optimalizált költségstruktúra, ami a jövőben is nagy segítségünkre lesz” - kommentálta az eredményeket Wolfgang Mayrhuber, a Lufthansa elnök-vezérigazgatója.

A pénzügyi eredményhez a Lufthansa csoport valamennyi tagvállalata hozzájárult. A személyszállítási üzletág 218 millió eurós nyereséget ért el; a Lufthansa 158 millió eurós, a SWISS pedig 194 millió eurós nyereséget, míg a Germanwings 11 millió, az Austrian Airlines 47 millió, a bmi pedig 90 millió eurós veszteséget ért el, jóllehet a harmadik negyedév során már mindkét vállalat szolid nyereséget könyvelhetett el. Minden légitársaság a hatékonyság növelésébe, illetve a költségcsökkentésbe fektetett erőfeszítéseinek, illetve a növekvő kereslet előnyeit élvezi.

Germanwings tőzsdei gyorsjelentés 2010Q3 Lufthansa Austrian Airlines BMI swiss
Kapcsolódó cikkek