Töretlenül hisszük és nap mint nap tapasztaljuk: jó munkahelynek lenni érték mind a munkáltató, mind pedig a munkavállalók számára, hiszen a munkatársak mindent megtesznek a cég sikere érdekében, ugyanakkor a szervezet biztosítja, hogy a dolgozók munkába fektetett energiája, erőfeszítése meg is térüljön.

A mögöttünk álló tíz év azonban nem csupán arra ad lehetőséget, hogy a legjobbakról beszéljünk, hanem arra is, visszatekintsünk az elmúlt esztendők tanulságaira, a bekövetkezett változásokra. A felmérés évtizedes története során gyakran tapasztaltuk, hogy gazdasági és társadalmi változások erősen befolyásolják nem csupán a vállalatok életét, hanem a munkavállalók hozzáállását, motivációját is. Így volt ez az EU-csatlakozás évében, a 2006-os megszorítások idején, és nincs másképp a globális válság közepette sem.

Joggal számítottunk arra, hogy a 2010-es év is nyomot hagy a dolgozók és a munkáltatók viszonyán. A felmérés idei eredményei alapján megállapítható, hogy a munkavállalók látják a „fényt az alagút végén”, kevesebben tartanak állásuk elvesztésétől, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor a munkaerő-piaci esélyekkel kapcsolatos tavaly megrendült magabiztosság nem állt helyre. Minden hatodik dolgozó kimondottan tart az álláskereséstől, és a megkérdezettek közel harmada hosszas utánajárással számol, amennyiben új munkahelyet kellene keresnie.

A Legjobb Munkahely Felmérés azonban nemcsak a legjobb munkahelyeknek szól, hanem azoknak is, amelyek szeretnének jobbak lenni. Az elmúlt évtized tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy a siker titka kevésbé a különleges rendszerekben és gyakorlatokban rejlik, sokkal inkább mindezek megfelelő alkalmazásában. És hogyan ösztönözhetők ennek alapján jobb teljesítményre a dolgozók? Az érdemek elismerése, a felső vezetés emberközpontúsága, valamint a vállalat hitelessége tartozik a legfontosabb motiváló tényezők közé, csupa olyan faktor, amelynek sikeres működtetése kevésbé a jól kitalált rendszeren, sokkal inkább a folyamatos odafigyelésen és tenni akaráson múlik. És hogy miért éri meg időt, energiát fektetni mindebbe? A számok azt mutatják, hogy a magas elkötelezettséggel rendelkező vállalatoknál a dolgozók kötődése és motiváltsága az üzleti sikeresség és a két számjegyű gyarapodás alapvető forrása . Ha egyszerűen akarjuk megfogalmazni: jó munkahelynek lenni méghozzá jövedelmező befektetés.