Cégvilág

Az Audi lett az év befektetője

Az AUDI Hungária Motor Kft. lett „Az év legnagyobb befektetője”. A német autóipari cég 900 millió eurós beruházásával, közvetlenül mintegy 1800 új munkahelyet teremt, a beszállítókat és szolgáltatókat beleértve pedig a jövőben összesen több mint 15 ezer embernek biztosít munkát. Az ITD Hungary által 2005-ben alapított díjakat, Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára, valamint Denéné Tóth Marianna, az ITD Hungary vezérigazgatója adta át öt kategóriában.

Az ITD Hungary-nek, a kormány befektetésösztönzési háttérintézményének köszönhetően 2010 első kilenc hónapjában 28 nemzetközi cég választotta Magyarországot befektetése helyszínéül. Ezek a beruházások összesen 1,9 milliárd euró értékben valósulnak majd meg és közvetlenül több mint 6000 új munkahelyet teremtenek.

„Erős hazai vállalkozásokra, és velük hosszútávon együttműködő befektetőkre van szüksége Magyarországnak. A díjazott cégek is ilyen stratégiai partnerei hazánknak.” – hangsúlyozta Becsey Zsolt.

„A 2005-ben alapított „Év befektetője” díjak célja, hogy elismerje azokat a vállalatokat, valamint az őket támogató szervezeteket és önkormányzatokat, amelyek az adott évben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez.” - mondta az ITD Hungary vezérigazgatója.

Az Audi szeptemberben jelentette be, hogy mintegy 252 milliárd forint (900 millió euró) beruházással bővíti győri kapacitásait 2013-ig, és a vállalatot teljes gyártási folyamatot lefedő autógyárrá építi ki. Évente, több mint 125 ezer gépkocsit gyártanak az Audi magyarországi telephelyén. A versenyszempontok alapján a győri telephely elsősorban az infrastruktúrával, a rugalmas és kompetens munkaerővel, valamint a kedvező bérstruktúrával nyerte el a beruházást.

„Az év legnagyobb kapacitásbővítést végrehajtó vállalata” díjat idén, a hazánkban 1991 óta jelen lévő General Motors Powertrain-Magyarország nyerte el. A szentgotthárdi gyár a világ egyik vezető motorgyára lesz azt követően, hogy négy év múlva befejeződik az idén ősszel bejelentett 500 millió eurós beruházás, amely révén a termelőkapacitás eléri az évi egymillió darabot, és 800 új munkahely jön létre.

„Az év legnagyobb regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata”  kategória nyertese a Kinetic Concepts Inc. (KCI) lett. A KCI egy vezető orvostechnológiai vállalat, mely a sebkezelés, szövetregeneráció és a terápiás támogató rendszerek piacán kutat, fejleszt, gyárt és forgalmaz innovatív, csúcstechnológiájú termékeket. A cég szeptemberben ötven főt foglalkoztató globális szolgáltató központot nyitott Budapesten, amelyet a következő években több száz fősre bővítenek majd. 

A „K+F együttműködésért” díjat a Nokia Siemens Networks (NSN) kapta az ELTE-vel és a BME-vel kötött együttműködéséért. A vállalat évente csaknem egymillió eurót fektet a magyar diplomások képzésébe. A program keretein belül diákok százai kapnak lehetőséget arra, hogy gyakorlati tapasztalatot szerezzenek az NSN laboratóriumaiban Budapesten. A Nokia Siemens Networks budapesti K+F központja az egyik legnagyobb kutatás-fejlesztéssel foglalkozó bázis Magyarországon: a 850 hazai munkavállaló több mint fele ezen a területen dolgozik. A vállalat idén további 100 fejlesztőmérnökkel bővíti tudásközpontját, hiszen a Nokia Siemens Networks Budapestet választotta globális vasúti rádiókommunikációs kompetencia-központja székhelyéül.

„Az év befektetőbarát ipari parkja” címet a Jászfényszarui Ipari Park kapta. A telephely 18 éve ad otthont a 43 milliárd forintos beruházást megvalósító Samsung televíziógyárának. Az Ipari Park aktív marketingtevékenységgel igyekszik a betelepülő vállalkozások számát növelni, és rendkívül eredményesen használja az ITD Hungary Zrt. által kínált lehetőségeket.

KCI ipari park Audi ITD Hungary General Motors befektető
Kapcsolódó cikkek