BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közmédia: egy (k)alap alatt

Egy központi szervezet gyártja majd az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI tartalmait

Januártól a Magyar Televízió (MTV), a Magyar Rádió, a Duna Televízió, valamint az MTI tartalmait a Műsorszolgáltatási Alapból létrejövő, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának kezelésében lévő Műsorszolgáltató Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) névre hallgató szervezet gyártja egységesen. Ez utóbbi átveszi azok alkalmazottainak nagy részét is – mindezt tegnap délben egy időben jelentette be hivatalosan a dolgozóknak a négy közszolgálati cég novemberben kinevezett vezérigazgatója. Az alap nemcsak a műsorgyártást veszi át, hanem január elsejétől a médiumok vagyonelemeit is kezeli. Az átszervezés után így az MTV, a Magyar Rádió és a Duna Televízió tulajdonképpen kis alkalmazotti létszámmal rendelkező megrendelő cég lesz. Azt még nem tudni, hogy hosszabb távon milyen lesz a munkaszervezés az MTVA-n belül, és hány fős létszámmal dolgozik a jövőben.

Az internetre felkerült Jónás Lászlónak, a Magyar Rádió vezérigazgatójának az alkalmazottaknak elmondott teljes beszéde, e szerint a változásokkal egy „egységes közmédiumot” építenek, amelyben azonban megmaradnak a saját arculatú, önálló intézmények. Ennek első lépéseként január elsejétől a közmédiumok vagyonelemeinek meghatározott köre (például ingatlanok, archívum, tárgyi eszközök) átkerül az MTVA-hoz, a vagyon átadásával párhuzamosan pedig a munkavállalók többsége is az alaphoz kerül – megfelelve a munkáltatói jogutódlás előírásának. Jónás László tájékoztatása szerint a jogutód változatlan juttatásokkal, jogokkal, kötelezettségekkel veszi át a dolgozókat, akiknek munkaviszonya „jogfolytonos” marad.

Az esetleges elbocsátásokra utalva elmondta, nem lesz „filézés és mészárszék”, eleinte minden marad a régiben, mindenki ugyanazt a tevékenységet folytatja, csak a munkáltató lesz más. Az Index ezzel szemben úgy tudja, az átszervezés után, jövőre drasztikus leépítés várható: az 1570 embert alkalmazó MTV munkatársai közül, a rádió ezerfős gárdájából és a Duna TV 520 fős stábjából legfeljebb 1200-an dolgozhatnak az új alapnál, az eddig 331 főt foglalkoztató MTI-nél pedig közel 200-an maradnak.

Arról, hogy a közmédiumokból konkrétan hányan kerülnek át az alaphoz és hányan maradnak a helyükön, illetve hogy hosszabb távon mekkora lehet az alkalmazotti létszám az MTVA-nál, a tegnapi bejelentések során nem igen hangzottak el konkrét számok. Egyedül az MTI-ben válaszolt a dolgozók kérdéseire Belénessy Csaba, az intézmény vezetője, aki szerint a távirati iroda körülbelül hetvenfős marad, a létszám fele újonnan érkezik a tévéktől és a rádióktól, leépítések azonban szerinte nem lesznek, a dolgozók nagy része az alaphoz kerül. Az Index tudósítása szerint a Duna Televízió munkatársainak azt mondták, májusig változatlan marad a tévé műsorstruktúrája, mindenki állásban marad, és ugyanaz a fizetést is kapja, mint eddig. Májustól várhatók leépítések, Ókovács Szilveszter szerint a dolgozóknak „meg kell felelniük az igényeknek, tehát aki eddig is jól dolgozott, ne aggódjon, de aki újságot olvasott, az félhet”.

A januártól induló rendszer működésével kapcsolatos kérdéseinkre az MTV közölte, az átalakulás után rugalmasabb lesz a struktúra, megszűnnek a közszolgálati médiumok közötti párhuzamosságok a műsoroknál is, és ennek eredményeként modernebb szervezet, korszerűbb feltételek és több forrás áll majd a műsorkészítés mögött. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben a Magyar Televízió (és a többi közmédium) az alaptól rendeli meg a tartalmakat saját igényei szerint. „Ez a hírműsoroknál a kapacitások hatékonyabb működtetését jelenti majd. Ma egy eseményre négy stáb indul – az MTI és a rádió, a Duna TV és az MTV stábjai – négy autóval, négy riporterrel, legalább két operatőrrel, technikussal és így tovább. Az új rendszerben egy stáb megy majd egy eseményre – így a másik három közben máson tud dolgozni –, ám az általa felvett anyagot aztán a négy cég különböző platformon, más-más műfajban, a saját, önálló profilja szerint fogja használni.

A hírháttérműsorokat is az alap készíti majd, az MTV igényei alapján” – áll az MTV lapunknak adott válaszában. Véleményük szerint a normatív finanszírozás lehetővé teszi a csatorna számára, hogy ismét készüljenek értékes tévéjátékok, nívós dokumentum- és természetfilmek, jó minőségű gyermekműsorok, animációs és rajzfilmek, a vásárolt produkciók mellett újra lesznek-lehetnek saját gyártású műsoraik, a médiatörvény véleményük szerint megteremti erre a financiális hátteret. „Aki tud és akar dolgozni, annak munkája lesz, hiszen sok olyan műsort kell csinálni, amelyre eddig nem volt pénzünk és lehetőségünk” – mondta egy a Facebookon terjedő idézet szerint Medveczky Balázs, az MTV vezérigazgatója.

Mindent átalakítanak

A Népszabadság már a múlt héten arról írt, hogy nagy átalakítás vár a közszolgálati médiára.

A lap szerint az átalakítás lényege, hogy a Magyar Rádióban, az MTV-ben és a Duna TV-ben a vezérigazgatóval együtt 49 dolgozó maradna, míg a többi, közel 3000 munkatárs átkerül a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz.

A lap írása szerint egyedül az MTI-nél maradhatnak ennél többen, mivel a hírügynökséghez tartozik a jövő évtől az összes közszolgálati médium hírgyártása. Az MTI működtetné a Magyar Rádió, az MTV és a Duna TV internetes oldalait is.

A lap szerint az átalakítás lényege, hogy a Magyar Rádióban, az MTV-ben és a Duna TV-ben a vezérigazgatóval együtt 49 dolgozó maradna, míg a többi, közel 3000 munkatárs átkerül a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz.

A lap írása szerint egyedül az MTI-nél maradhatnak ennél többen, mivel a hírügynökséghez tartozik a jövő évtől az összes közszolgálati médium hírgyártása. Az MTI működtetné a Magyar Rádió, az MTV és a Duna TV internetes oldalait is. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.