Cégvilág

"Lecsapnak" a halárusokra - Hol nem érdemes vásárolni?

A Vidékfejlesztési Minisztérium szigorú ellenőrzéseket tart a halárusítóknál: a vizsgálat a hónap elején kezdődött, és az ünnepek után zárul. A bírság több millió forint is lehet szabálytalanság esetén.

Szigorú ellenőrzéseket tartanak az Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal munkatársai a karácsonyi ünnepek előtt és alatt a halárusító-helyeken.

A kereskedők egy része nem tartja be a hatályos magyar jogszabályokat, és szabálytalan körülmények között forgalmazza az élő halat karácsonykor – olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében. A rendeleteket megszegve árusítják az élőhalat a legtöbb hazai áruházban is. Mind a nagyáruházakban, mind a kisebb árusítóknál túlzsúfolt tartályokban tárolják az élő halat, az állatok oxigénhiánytól szenvednek, és gyakran élve kerülnek a szatyorba.

A Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete értelmében élő halat csak megfelelő méretű tartályban, oxigénben gazdag vízben lehet tartani. Maximum 200 kilogrammnyi hal lehet 1000 liter vízben. Az étkezési célra szánt halakat levágásuk előtt minden esetben el kell kábítani. Állatkínzás esetén az állatvédelmi hatóság szakemberei több százezer forintos bírságot is kiszabhatnak.

Általános élelmiszerbiztonsági vizsgálat keretében zajlik a halárusítás-ellenőrzés – mondta Facskó Anita, a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodájának munkatársa a Világgazdaság Online-nak.

A vizsgálat december elején kezdődött és az ünnepek után zárul le – fejtette ki az illetékes. Ekkor állnak rendelkezésre a konkrét adatok. A tárca 50 és 150 ezer forint közötti bírságokkal lehet számol, de az élelmiszerbiztonsági szabályok durva megsértése esetén akár a cég nettó árbevételének 5 százalékát is kiteheti a büntetés mértéke.

halállomány ünnepek halárusítás bírság hal halárusító-hely
Kapcsolódó cikkek