Cégvilág

A búzahajó már elúszott - Túlélésre játszanak az állattenyésztők

Azonnali állami beavatkozást vár a Baromfi Terméktanács (BTT) a takarmányhiány megoldására. Ellenkező esetben az ágazat olyan helyzetbe kerülhet, amelynek következtében Magyarország baromfihúsból tartósan importra szorul. A Gabonaszövetség szerint takarmányhiány nincs, csak fizetésképtelen tenyésztők.

„Tarthatatlan, hogy január közepén még nincs az igazi felhasználóknál, az állattenyésztőknél vagy a takarmánykeverőknél a gabona” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Bárány László. A BTT elnöke úgy látja: a termelőknél és a főként külföldi tulajdonú kereskedelmi cégeknél lévő készletek döntően exportra kerülnek, és félő, hogy semmi nem marad az országban.

A búzahajó már elúszott – jelentette ki Bárány –, ha pedig a kukoricából egymillió tonnát kivisznek a következő hetekben, hónapokban, akkor májusban egyes régiókban előállhat az a helyzet, hogy nem lesz miből takarmányt keverni. A nyár folyamán a meglévő rendkívül kevés gabonát a malmok olyan árakon szívják majd fel, amelyekkel a tenyésztők nem tudnak versenyezni. Ha sürgősen nem történik valami, akkor a hazai állattenyésztés alapjai rendülnek meg, és így Magyarország tartósan baromfihúsimportra szorul.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

belvíz kukorica mezőgazdaság baromfi termelés gabonatermelők búza
Kapcsolódó cikkek