Cégvilág

Az egész készletet eladja a dioxinos cég

A dioxinfertőzés egyik kiindulópontja, a német Harles und Jentzsch engedélyt kapott arra, hogy az élelmiszeriparon kívül értékesítse a raktáron lévő zsírokat.

A Harles und Jentzsch már a szennyezéssel kapcsolatos hírek megjelenésekor fizetésképtelenséget jelentette, a német hatóságok azonnal bevonták a vállalat működési engedélyét. A vállalat több tízezer baromfit, illetve sertést fertőzött meg közvetve azzal, hogy kizárólag ipari célra szánt, dioxinnal fertőzött zsírokat értékesített takarmánygyártóknak.

A Schleswig-Holstein-i hatóságok most engedélyt kaptak arra, hogy ellenőrzött körülmények mellett, ipari felhasználóknak értékesítse a még készleten lévő, fertőzött zsírt. A vállalat teljes vagyona a hitelezőké, így az eljárást felügyelő tartományi hatóságok igyekeznek értékesíteni a mozgósítható vagyont – számol be a Stern. Eddig harminc partner jelentkezett, állítva, hogy kárt szenvedett a Harles und Jentzsch ténykedése miatt.

Eközben Brüsszel azt tervezi, hogy az eddiginél szigorúbb szabályokat léptet életbe az állati takarmányok gyártói részére, ezzel reagálva a közelmúltban történt sertés- és baromfihús botrányra.

A jogszabály-tervezetről John Dalli, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa tett bejelentést Brüsszelben. Eszerint jóváhagyási rendszert vezetnek be a zsír- és a takarmánygyártók részére, rendszeresen ellenőrzik a zsírokat előállító üzemeket. Szigorúbban elkülönítenék az ipari és az élelmiszer célokra szánt zsírokat, emellett új rendelkezéseket vezetnek be a magánlaboratóriumok részére a dioxinnyomok észlelésének kötelező bejelentésére. A tagállamok várhatóan február végén szavaznak az új szabályokról.

 

fizetésképtelen takarmány zsír EU dioxin Harles und Jentzsch
Kapcsolódó cikkek