Hetedszer is késik a Boeing szupergépe
Ez a mostani, hetedik halasztás minden bizonnyal összefügg azzal, hogy egy decemberi tesztrepülés során tűz ütött ki a fedélezeten, kényszerleszállásra kényszerítve a tesztpilótákat. Akkor hat hétre minden repülést felfüggesztettek a géppel, egyes elemeket újraterveztek és csak december 23-án szálltak fel vele újra.
A gép egyes szakértők szerint minden szempontból kudarc, erre vall a több, mint három éves késlekedés is. Ráadásul a Boeing akár kártérítést is kényszerülhet fizetni azon cégek számára, akik 2008 óta várják a gépek leszállítását. A legfőbb probléma, hogy a gép nagyrészt kompozit anyagokból - például szénszálból - készült, hogy csökkentsék a fogyasztását, míg a biztonságról egy teljeskörűen elektronizált rendszer gondoskodik. Ez azonban ötször annyi áramot fogyaszt, mint egy hagyományos repülőgép, emiatt fordulhatott elő, hogy egy túlterhelt ponton kigyulladt az elektronikus rendszer.


