Százezerrel több utas Ferihegyen
Tavaly december végéig 8,190 millió fő fordult meg Ferihegyen, ez 1,2 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest, akkor még 4,2 százalékos visszaesést könyvelt el a Budapest Airport.
Tavaly kiemelkedően sikeres volt a nyári szezon a Budapest Airport számára, az utasforgalom a 2007-es rekordévet idézte, amikor 2,4 millió utast indított és fogadott Ferihegy. A növekedés egész évben dinamikus volt, kivételt képez ezalól az áprilisi időszak, amikor az izlandi vulkánkitörés miatt a repülőtereknek többnapos kényszerpihenőt kellett elszenvedniük.
Tavaly számos új légitársaság és új úti cél jelent meg a Budapest Airport kínálatában, és számos társaság sűrítette járatait. Csak a múlt évben öt új járatot indított Budapestről a Wizz Air, egy célállomással bővített a Germanwings, valamint az év végén – többéves kihagyás után – viszszatért Budapestre a holland KLM is. A múlt év forgalmi statisztikáiból kiderül, folytatódott a diszkont-légitársaságok piacán a Wizz Air magabiztos menetelése, amely közel 26 százalékkal több utast szállított Budapestről, mint 2009-ben. Kiemelkedően jól teljesített a Lufthansa és a Germanwings is, mindkét német társaság 10 százalékot meghaladó mértékben növelte a forgalmát. Emellett a 2010-es adatok azt mutatják, hogy a hagyományos légicégek közül a kínai Hainan Airlines, a Carpatair, az Air France és az Aerosvit, a fapado-sok közül az EasyJet, valamint a Jet2.com, a charter-légitársaságok között pedig a Travel Service is jelentősen növelte jegyeladásait a budapesti járatokra. VG
Optimista idei várakozások
A Budapest Airport bizakodva tekint az idei esztendő elé is. Ez év áprilisától napi járatot indít az American Airlines New York és Budapest között, illetve január 17-én érkezik az ötcsillagos légitársaságként emlegetett Qatar Airways. Szintén kedvező hatással lehet az utasforgalomra, hogy a Budapest Airport és a Magyar Turizmus Zrt. 2010 decemberében stratégiai marketing-együttműködési megállapodást írt alá a légi közlekedés és az idegenforgalom élénkítése érdekében. Ezenfelül ez év tavaszán nyílik meg a repülőtér 2-es termináljának új központi csarnoka, a SkyCourt, vagyis Égi udvar is.


