Cégvilág

Többen is pályáznak Mikola helyére

Többen is pályáznak az országgyűlés egészségügyi bizottságának élére, miután az eddigi elnök, Mikola István hazánk OECD-nagykövete lesz Párizsban. A Fidesz frakció február elején dönt.

Azzal, hogy Mikola István mellett Pesti Imre bizottsági alelnök is távozik, - ő a budapesti kormányhivatal kormánymegbízottja lett - alaposan átrendeződik a Fidesz egészségügyi hátországa. Az Index információi szerint a bizottsági elnöki posztot a testület fideszes tagjai közül többen is erősen ambicionálják. Kézenfekvő választásnak látszik Horváth Zsolt. A politikus hosszú ideje foglalkozik egészségüggyel, 2000-2001 között Mikola István politikai államtitkára volt a minisztériumban, és a Fidesz ellenzékben töltött nyolc éve alatt végig keményen dolgozott.
A képviselő nem cáfolta, hogy ha felkérik rá, szívesen elvállalja a posztot.

Korábbi hírek szerint fideszes körökben Heintz Tamás nevét is emlegették Mikola lehetséges utódaként vagy bizottsági alelnökként. Heintz Tamás 2006-ig háziorvosként dolgozott.

Újabb információk szerint az elnöki vagy alelnöki posztra két olyan képviselő is pályázik, akik az egészségügyi bizottságban új embernek számítanak. Kettejük közül kevésbé meglepő Zombor Gábor neve, aki 2006 óta Kecskemét polgármestere, s akinek kampányában Horváth Zsolt is segédkezett.  Zombor 2006 óta képviselő, de az első ciklusban még az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja volt, az egészségügyibe 2010-ben igazolt át.

Sokkal meglepőbb, hogy forrásaink egy teljesen új bizottsági tagot -  Kovács Józsefet - is erősen esélyesnek látnak az egészségügyi bizottság elnöki tisztére. A gyulai Pándy Kálmán Kórház főigazgató főorvosa 2010-ben jutott be egyéniből a parlamentbe. A belgyógyász-gasztroenterológusnak egészségügyi menedzser végzettsége is van, korábban a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja volt, 2008-tól a Magyar Vöröskereszt Országos alelnöke.

Az elnöki poszt betöltéséről Lázár János frakcióvezető előterjesztésére dönt majd a képviselőcsoport. A legközelebbi ülés február 10. környékén várható. A korábbi szokások szerint borítékolható, hogy akit Lázár János jelöl, azt fogják megválasztani elnöknek.

Index-->

Mikola István Horváth Zsolt egészségügyi bizottság Zombor Gábor
Kapcsolódó cikkek