Cégvilág

A cégek zöme alkalmaz diplomás pályakezdőket

Az új munkatárs kiválasztásakor a cégek többsége szerint „számít”, hogy a pályázó a munkakörnek megfelelő szakon szerzett oklevelet, 33 százalékuknál pedig ez egyenesen elengedhetetlen.

A vállalatok túlnyomó része – 88 százaléka – foglalkoztat friss diplomásokat, ám kemény elvárásokat támasztanak velük szemben: a magas szintű szakmai ismeretek mellett magabiztos nyelvtudást is megkövetelnek, s kiemelten fontosnak tartják a számítógépes ismereteket és a szakmai tapasztalatot – derül ki a Budapesti Gazdasági Főiskola diplomás pályakövetési rendszere keretében közel 200 vállalkozás részvételével végzett kutatásból.

A megkérdezett cégek egyharmada évente egyetlen friss diplomást vett fel az elmúlt öt évben, további egyharmaduk pedig kettőt-hármat alkalmazott. Egyha-toduk kínált munkát tíznél több pályakezdőnek egy év alatt.

Százból 93 cégnél a végzettségüknek megfelelő munkakörökben kapnak állást a diplomás pályakezdők. Az új munkatárs kiválasztásakor a cégek többsége szerint „számít”, hogy a pályázó a munkakörnek megfelelő szakon szerzett oklevelet, 33 százalékuknál pedig ez egyenesen elengedhetetlen. A munkaadók nagy része az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására és a folyamatos tanulásra való képességet várja el a friss diplomásoktól.

A szakmai gyakorlatot is támogatták a munkaadók, visszajelzéseik szerint mindkét fél számára előnnyel jár a gyakorlati képzés. A cégek kétharmada hasznosnak tartja, hogy a hallgatók tanulmányaikkal párhuzamosan dolgozzanak, még akkor is, ha a munkavégzés nem kapcsolódik szorosan a tanulmányaikhoz. 

frissdiplomások pályakezdők munkaerő
Kapcsolódó cikkek