Célzott terápiával gyógyítható a tüdőrák

A mind korszerűbb és hatékonyabb terápiás eljárások, gyógyszeres kezelések nyomán egyre több beteg számára tudjuk a hosszabb értelmes élet reményét nyújtani e betegség esetében is.

A rosszindulatú daganatos betegség általában is, de különösen a tüdőrák ritka kórnak számított a huszadik század első felében. Mi lehet az oka annak, hogy így megváltozott a helyzet, és napjainkban a tumoros megbetegedés, s különösen a tüdőrák szinte népbetegségnek számít? Szinte nincs olyan család hazánkban, amelynek ne lenne közeli vagy távolabbi hozzátartozója, akit e betegség miatt vesztettek el idejekorán. A huszadik század közepén a férfiasság, a „macsó” minta velejárója volt a cigaretta. Később azután felzárkóztak a nők is, körükben is egyre jobban terjedt a dohányzás. Az pedig tény, hogy a tüdőrák ismert és bizonyított kiváltó oka a dohányzás. Minden száz tüdőrákos beteg közül nyolcvanöt dohányzik vagy hosszabb ideig dohányzott életében. A század közepén az amerikai férfiak hetven százaléka füstölt, s hasonló volt az arány a fejlett világban máshol is. Addig azonban, amíg a világ nyugati felén – felismervén a dohányzás rákkeltő hatását – mindent megtettek a visszaszorításáért, Magyarország elmaradt ezen a téren. Észak-Amerikában, majd Nyugat-Európában is elérték azt, hogy ma már a felnőtteknek csupán a húsz-huszonöt százaléka cigarettázik rendszeresen. Ez a csökkenés azután meglátszott a tüdőrákos esetek számának esésén is. Magyarországon ezzel szemben inkább emelkedett az utóbbi évtizedekben a dohányosok aránya, jelenleg a felnőttek több mint harmada cigarettázik. Ennek következtében a tüdőrákos megbetegedések és halálozások száma sem csökkent.

A huszonnegyedik órában járunk, amikor azokat az intézkedéseket szorgalmazzuk, amelyek nálunk is megfelelő hatásossággal szoríthatják vissza a dohányzást. Ezen a téren sajnos az európai uniós országok körében igencsak hátul kullogunk. Most azonban van remény arra, hogy a korábbi közönyös hozzáállás megváltozzon. A dohányzás kitiltása az aluljárókból, a közlekedési megállókból már jelzi a szemléletváltást. Igazi változást azonban az hozhatna, ha az Országgyűlés végre elfogadná a közterületi dohányzás korlátozását, vagyis az éttermekben és bárokban is megtiltanák a füstölést, mint ahogyan azt több országban már sikeresen megtették. Persze azt tudomásul kell venni, hogy a dohányzás számottevő mérséklődését követően is csak évekkel később jelentkezik a tüdőrákos esetek számának a csökkenése, hiszen azok a cigarettafüst okozta genetikai károsodások, amelyek a betegség kialakulásához vezetnek, még hosszú ideig fennállnak, illetve már megindulhatott a dohányosok szervezetében a daganatos elfajulás. Mégis ez az egyetlen ma ismert eszköze annak, hogy megakadályozzuk a betegség kialakulását.

De mit tehetünk addig is a tüdőrák sikeresebb gyógykezelése érdekében, tehetünk-e bármit is azért, hogy tovább éljenek a betegek? Fontos, hogy ha már meg is betegedett valaki tüdőrákban, akkor is minél korábbi stádiumban fedezzék fel a betegséget. Fontos, hogy páciens és háziorvosa figyeljen oda az első gyanús jelekre. Elhúzódó, száraz, kellemetlen köhögés, rekedtség, hőemelkedés, mellkasi, esetenként válltáji fájdalom, nehézlégzés, véres köpet, de bármilyen szokatlan és hosszú ideje tartó tünet utalhat tüdőrákra. Komolyan kell venni ezeket a tüneteket, fel kell keresni legalább a háziorvost, aki majd kezdeményezi a szükséges vizsgálatok elvégzését. Akár egy egyszerű mellkasröntgen segítségével is felfedezhető a betegség. Persze jobb, ha még panaszmentes, korai stádiumában, tüdőszűrés kapcsán fedezik fel a tumort. Magyarországon mindenki számára biztosított évente egy alkalommal a mellkas-röntgenvizsgálattal végzett tüdőszűrés. Ez ma már az ország nagy részén – ott, ahol a tbc-s megbetegedések aránya jelentősen lecsökkent – nem kötelező, de negyvenéves kor felett ajánlott. Azt tanácsolhatjuk, különösen a negyven év feletti dohányosok éljenek ezzel a lehetőséggel, és adjanak egy esélyt annak, hogy ha kialakult volna szervezetükben a tüdő daganata, akkor azt korai stádiumban fedezzék fel. A leghatékonyabb gyógymód ugyanis a tumor korai stádiumban történő radikális sebészi eltávolítása. Ilyen műtétre azonban csak a betegek húsz százalékának van esélye nálunk és világszerte egyaránt. Jó lenne, ha ezen az arányon kicsit javítani lehetne!

Ha nem kerülhet sor műtétre – azért, mert a daganat kiterjedése vagy távoli áttétek kialakulása ezt már nem teszi lehetővé –, akkor sem kell feltett kézzel megadnunk magunkat a tüdőráknak. Míg az utóbbi évtizedekben adós maradt az orvostudomány e betegség hatékonyabb terápiájának felfedezésével, az utóbbi években mintha felébredt volna „Csipkerózsika-álmából”, és mind hatásosabb gyógyszerekkel, kezelési módokkal szolgál a klinikusoknak. Ma már rendelkezünk olyan korszerű lehetőségekkel, amelyek reális esélyt adhatnak a betegnek és hozzátartozóinak egyaránt. A molekuláris célzott terápia lehetősége ugyanis alapvetően új filozófiájú gyógykezelést tesz lehetővé. A korábbi „citotoxikus”, vagy ahogy a betegek hívták, „kemoterápiás” kezelések a kóros és az ép sejteket egyaránt pusztították, károsították. Valójában ezekkel a kezelésekkel egyfajta „kartácstüzet” zúdítottunk a szaporodó, osztódó fázisban lévő sejtekre – persze elsősorban a legnagyobb ütemben osztódó daganatsejtekre –, de súlyosan károsodhattak a szervezet életfontosságú szervei, sejtjei is. Leginkább a vérképző szerv volt kitéve ennek, s sok beteget éppen a kezelés szövődményei miatt veszítettünk el.

A célzott molekuláris terápia gyógyszerei képesek fellelni a kóros folyamat okát, az eredendő hibát, és azt kijavítva, célzottan hatnak a daganatos folyamatra. Ez a kezelés az ép sejteket és szöveteket nem károsítja. Ez így már valóban oki terápia. Egyelőre inkább az a gond, hogy csak kevés „céltárgyat” ismerünk, s kevés az ezekre „kilőhető”, célzott kezelés. Ezért jelenleg még a tüdőrákos betegeknek csupán a 15-20 százalékánál vagyunk képesek alkalmazni ezeket a megoldásokat. Jó okunk van azonban feltételezni, hogy az elkövetkező években egymást követik az újabb és hatékonyabb gyógyszerek. Nincs messze az az idő, amikor a tüdőrákot is egyfajta krónikus betegségnek tekinthetjük, amely miatt ugyan tartósan gyógyszer szedésére szorul a beteg, de jó életminőséggel, hosszabb ideig élhet együtt a családjával.

A daganatok, de különösen a tüdőrák félelmet kelt az emberekben. Ennek meg is van az oka, hiszen az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján joggal gondolhatják azt, ha valakivel közlik, hogy tüdőrákja van, az olyan, mintha a halálos ítéletét olvasnák fel. Ez így lehetett az elmúlt évtizedekben, de azóta sokat változott a világ, s fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a betegséggel, s különösen a páciensek a saját betegségük természetével, típusával, a lehetséges gyógymódokkal. Fontos, hogy a beteg és orvosa között olyan interaktív bizalmi kapcsolat alakuljon ki, amely mindkét felet segíti a legjobb döntések meghozatalában.

Ma már nem az a modell követendő, ahol a kiszolgáltatott beteg végighallgatja az orvos „ítéletét”, majd többé-kevésbé végrehajtja a „penitenciaszerű” kezelési procedúrát. Az orvos érti és ismeri a betegség természetét, a kezelési lehetőségeket. A lehetőségekről és azok várható következményeiről azonban a beteg számára érthető módon kell mindent elmondani, s igyekezni kell őt partnerré emelni. Sokszor éppen a megfelelő kommunikáció teszi lehetővé azt, hogy a beteg időben jelezze az orvos számára is fontos változásokat. Az együttműködő páciens válik igazán „harcossá, harcostárssá”, aki hisz a kezelésben, hisz abban, hogy leküzdi a betegséget, aki értelmes életet akar élni még a betegségével együtt is. Régen bizonyított tény, hogy az ilyen betegek tovább élnek.

A szerző a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke

Harcosok klubja

Annak érdekében, hogy minél több tüdőrákos beteg váljék „harcossá”, a Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság megalakította a Harcosok Klubját, amely hívja azokat a tüdőrákos betegeket és családtagjaikat, akik nemcsak passzívan viselik a sorsukat, de „harcosan” felveszik a küzdelmet orvosaik segítségével a tüdőrákkal szemben.