A hivatalos bemutató után egy nappal már valamennyi kínai Tesla bemutatóteremben megnézhető és kipróbálható Elon Musk cégének legújabb csodafegyvere, a három sorban hat üléses Model Y L, amelytől azt várják, hogy a megcsappant helyi forgalom friss lendületet kapjon.
Igaz, az elektromos SUV januártól forgalmazott, ráncfelvarrott változatától, a Model Y Juniperről is ugyanezt remélték, de az nem igazán hozta lázba a hatalmas kínai választékban a legoptimálisabb megoldást kereső és a költségeiket még mindig szigorúan kontrolláló kínaiakat.
A marketingen ezért változtattak is, az új kocsit nem új modellként, hanem „csak” modellváltozatként hirdetik. A hatüléses alap-Teslát 339 ezer jüanos (16,03 millió forint) bevezető áron kínálják, az első megrendelők már szeptemberben átvehetik az autójukat. S hogy mennyit ér a plusz egy ülés az egyke családi modellt favorizáló kínai társadalomban? Elég sokat kérnek ezért az extráért, ha azt vesszük, hogy
Igaz, a hatodik ülés mellé hosszabb tengelytávot és még korszerűbb, akkumulátortechnológiát és ennek köszönhetően emelt hatótávot is kap a vevő. A csúcsváltozat az LG Energy Solution 82 kilowattórás ternér litiumakkujával például 4,5 másodperc alatt éri el a százas tempót, és 751 kilométert képes normál körülmények között megtenni egy feltöltéssel. Ez a Tesla eddigi legmesszebbre eljutó modellje.
Nyitott kérdés marad egyelőre, hogy a Model Y L képes lesz-e megtenni a sanghaji Gigafactoryból az Európába vagy az Egyesült Államokba vezető hosszú utat. Ebben nem segített tisztán látni Elon Musk legfrissebb megszólalása, amelyben egy, az X-en feltett kérdésre válaszolt.
Az alapító-vezérigazgató szerint könnyen elképzelhető, hogy a hatüléses változat soha nem gördül le a Tesla austini vagy fremonti futószalagjairól, az amerikai import pedig a két ország között fennálló, szívélyesnek nem mondható kereskedelmi kapcsolatok és a magasra srófolt, de még nem véglegesített kölcsönös vámok miatt üzletileg aligha érné meg. Musk az amerikai gyártással kapcsolatban arra utalt, hogy
a kapacitásokat már az önvezető járművek térnyerésére kell fenntartaniuk,
de fenntartott egy kiskaput, a jövő év végi összeszerelés elindítását meglebegtetve. Miután az olajlobbi akaratának megfelelően Donald Trump elnök minden lehetséges eszközzel próbálja ellehetetleníteni az elektromos autózást és a zöldátállást, ez a kijelentés aligha vehető készpénznek.
Akkorra az alapkonstrukció már több mint nyolcéves lesz, ami a kínai modellváltások kétéves periódusát tekintve matuzsálemi kornak számítana. Az előző kormányzat által kínált zöldautó-vásárlási támogatások és ösztönzők leradírozásával Trump az elektromos autók versenyképességét radikálisan rontotta, így az új gyártósorok esetleges amerikai telepítésébe történő invesztíció megtérülése eleve kérdéses lenne.
Musk ezért inkább egy új Y modellváltozat amerikai bevezetésének a kérdését hagyta nyitva, ez az olcsóbb, és a prémiumkategóriából alább szálló fapados verzió még az idén kijöhet a világ második legnagyobb autópiacán. Pedig az értékesítési statisztika az mutatja, hogy a hatüléses benzines SUV-k iránt az Egyesült Államokban nagy a kereslet, azaz a Teslának még ebben az ellenszélben is lenne keresnivalója itt egy környezetbarát családi modellel.
A Tesla inkább a jövőre épít, a robotaxi-szolgáltatás austini tesztelése is ezt igazolja. Bár a tesztelésen a Model Y átalakított autóit használják, a jövő a tavaly ősszel bemutatott, kétüléses, kormány és pedálok nélküli CyberCabé, ennek sorozatgyártását jövőre kezdik meg a tervek szerint.
Amennyiben persze a tesztek sikeresek, és a Donald Trump bosszúja nem éri utol addig Muskot, a vele látványosan szakító egykori kampányfinanszírozóját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.