BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dömpingáron ömlik az országba a sertéshús

A sertéstartók az olcsó német hús dömpingjétől tartanak azután, hogy az országos főállatorvos visszavonta a dioxinrendeletet - írta a Magyar Rádió.

A dömpingárak egyértelműen a német dioxinbotrány következményei – mondja a Sertésszövetség elnöke. A németországi termelők a botrány, és az ezzel összefüggő készlet-felhalmozódás hatására jelentősen, akár 80 forintot is csökkentettek kilónkénti áraikon. Ez pedig komolyan veszélyezteti a hazai piaci szereplőket – mondta a Magyar Rádiónak Sákán Antal elnök. Szerinte ezért is kellett volna a behozatalt korlátozó dioxinrendeletet az eredeti időpontig, azaz február 28-ig érvényben tartani.

Azzal a hazai szövetség is tisztában van, hogy normális körülmények között nem lehet adminisztratív eszközökkel gátolni a külföldi importot. Ezért már korábban úgy döntöttek, önálló márkát építenek a hazai sertés köré.

A program beindítása nem véletlen, egyre kevesebb sertéshúst eszünk ugyanis. A baromfi növekvő népszerűségével is magyarázható, hogy a mostani egy főre jutó 27-28 kilogrammos évi fogyasztás már csak 60 százaléka a tíz évvel ezelőttinek. A csökkenő kereslet mellett és a növekvő költségek miatt egyre kevesebben foglalkoznak disznótenyésztéssel, sőt sokan már felszámolták telepüket.

Míg a 70-es években tízmilliós volt a hazai disznó állomány, ez mostanra kevesebb, mint a harmadára, hárommillió darabra csökkent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.