BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kezdődik a repülő autó sorozatgyártása - drága mulatság lesz

Sorozatban kezdik gyártani a világ első repülő autóját. A Terrafugia nevű cég Transition kocsija alaphelyzetben és a földön hat méter hosszú, két méter széles, és egy normál autóból 20 másodperc alatt alakítható át kétüléses kis repülővé, a levegőben pedig 180 km/h sebességet képes elérni.

A repülő autó a könnyű sportrepülő kategóriába kapott besorolást, így mindössze 20 óra repülési gyakorlattal megkapható hozzá a jogosítvány - írja a Világtudomány. Ez a sokszorosára növeli a gép potenciális vásárlóinak körét (egyébként a kategória súlyhatárából 50 kilóval kilóg a jármű, ennek ellenére nem sorolták feljebb, csak kikötötték, hogy a szokásosnál nagyobb tömegre fel kell hívni a pilóta figyelmét).

A Terrafugia nevű cég Transition kocsija alaphelyzetben és a földön hat méter hosszú, két méter széles, és egy normál autóból 20 másodperc alatt alakítható át kétüléses kisrepülővé, a levegőben pedig 180 km/h sebességet képes elérni. Szárnyának fesztávolsága a kicsomagolás után nyolc méter. A szárny és a rotor gombnyomásra nyílik ki, illetve bújik elő.

A kereskedelmi forgalomba kerülés előtt még egy utolsó törésteszt-sorozaton kellett átmennie a járműnek, de ez már nem jelentett gondot, a legnagyobb kihívás a repülőgépként való engedélyeztetés volt. A sorozatgyártás az idén indul be, és a repülő autó 200 ezer dolláros (kb. 42 millió forint) áron lesz kapható.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.