Cégvilág

Még menthető a hazai tejipar

A jelenlegi támogatási rendszer tartós fennmaradása és a takarmányárak csökkenése esetén hosszú távon is eredményesen működhet a hazai tejágazat. Az új rendszerben a korábbiaknál több támogatás jár, de csak akkor, ha pályáznak a termelők.

Ha továbbra is fennmarad a tavalyi támogatási szint, akkor hosszabb távon is eredményesen lehet a jövőben Magyarországon tejet termelni, ma azonban a rentábilisan termelők nincsenek túlsúlyban – mondta el a Világgazdaság megkeresésére Istvánfalvi Miklós. A Tej Terméktanács elnökhelyettese hozzátette: mindehhez az is szükséges, hogy a jelenlegi, kirívóan magas takarmányárak a korábbi, kezelhető szintre mérséklődjenek.

A legutóbbi élelmiszerár-robbanás idején, 2008-ban a rendkívül alacsony tej- és a nagyon magas takarmányárak szinte kivéreztették a tejtermelőket, talpra állásukhoz a lassan korrigáló tejárak mellett a korábbiaknál magasabb támogatási szint is hozzájárult. A korábbi, egy kilogramm nyerstejre jutó 8 forint körüli bázisjogosultságonkénti hozzájárulás helyett 2010-ben ugyan csak 6 forint jutott, ám a termelők pályázhattak a termeléshez kötött úgynevezett különleges tejtámogatásra, ez további 9,55 forintot jelent kilogrammonként.

Ezenkívül a tejágazati válság miatt meghirdetett egyedi piactámogatási intézkedéssel kilogrammonként 0,5 forint dotációt kaptak a gazdálkodók tavaly nyár közepéig.

Még a Bajnai-kormány ígért kilogrammonként 22 forintos támogatási szintet, ezt a megvalósult hozzájárulás nem érte el. Ám a korábbi kilogrammonkénti 8 forint körüli összegről – amennyiben a termelő pályázott – 15 forint fölé nőtt az igényelhető támogatás összege.

A 2008-as válsághelyzet után az akkor keletkezett veszteségeik fedezésére fordították a tejtermelők a tavalyi támogatást. Jelenleg újabb nehézségekkel kell szembenéznie az ágazatnak, így a tavalyi, kilogrammonkénti 15 forint körüli támogatási szintre tehát hosszabb távon szükség van – jelentette ki Istvánfalvi.

A jelenlegi probléma az időjárási anomáliákból és a világpiaci árakból fakadó, rendkívüli mértékű takarmánydrágulás, valamint az energiahordozók, üzemanyagok árának megugrása. Igaz, valamennyit enyhít a termelők gondjain a lassan emelkedő tejár, de a korábbi nyomott szintről való felemelkedés lassú, és az árak még mindig nincsenek a rentábilis szinten.

A magas takarmányárak miatt ma jószerével csak akkor nem veszteséges a tejtermelés, ha a termelő maga állítja elő a szükséges takarmányt is a saját gazdaságában – nyilatkozta megkeresésünkre Balázs Lajos tejtermelő, aki csak a 6 forintos bázisjogosultságonkénti támogatást kapta meg. A literenként 80 forint körüli előállítási ár csökkentése csak a takarmány olcsóbb beszerzéséből, saját legelő birtoklásából adódhat. Igaz, maga a növénytermesztés költségszintje is emelkedett, s az üzemanyagok is drágultak. Ráadásul felmerül a kérdés, ha valaki takarmánynövényeket termeszt, a jelenlegi áraknál nem jár-e jobban, ha eladja, s nem az állataival eteti meg – mondta a termelő, aki szerint többen is a termelés feladásán gondolkodnak.

Magyar elnökség: kartell helyett közös alku

Júniusra, vagyis a magyar elnökség végére európai uniós politikai megállapodást vár Magyarország a tejtermelők alkupozícióinak kiegyensúlyozását célzó kezdeményezéssel kapcsolatban – mondta el a Világgazdaságnak Hajdú Márton, a soros elnökség egyik szóvivője. A javaslat szerint a tejtermelőknek lehetővé tennék, hogy közösen alkudjanak a nagyobb feldolgozókkal a felvásárlási árak megállapításánál. A majdani rendszerben ezt a termelők akkor is megtehetnék, ha egyéb közös tevékenységük – például szállítás, raktározás stb. – nincs. Ha ugyanis a termelők között csak az a közös pont, hogy tejet állítanak elő, az az

jogszabályai szerint ma kartelltevékenységnek minősülne. A magyar elnökség célja, a közös politikai állásfoglalás csak az első lépés lenne a tejtermelők lehetőségeinek kibővítésében, ha a politikai konszenzus létrejön.

Európai Unió jogszabályai szerint ma kartelltevékenységnek minősülne. A magyar elnökség célja, a közös politikai állásfoglalás csak az első lépés lenne a tejtermelők lehetőségeinek kibővítésében, ha a politikai konszenzus létrejön. -->

tejágazat tejipar tejtermelés
Kapcsolódó cikkek