Megfelelő terápiával elkerülhető a kórház
A krónikus vénás betegségek (KVB – leegyszerűsítve: visszér, ödéma, fekély) esetén ez a kép annyiban árnyalódik, hogy az igazán súlyos változatok (különféle fekélyes megbetegedések) elsősorban az aktív életkoron túljutott korosztályt érintik. Egy az USA-ban lefolytatott vizsgálat szerint – amely nagyjából hasonló adatokat mutat a legtöbb fejlett országéhoz – a 60 év alattiaknál a KVB-ben szenvedők 0,1 százalékánál van jelen lábszárfekély, a 61–70 év közötti korosztályban ez az érték 0,4 százalék, míg a 80 év feletti korosztályban már 2 százalék feletti. Így a tartós munkavesztés miatt felmerülő költségek viszonylag alacsonyak, bár az érintett betegek kezelése nagyon hosszas (a nyílt fekélyek 50 százaléka négy hónapon, 20 százaléka két éven túl gyógyul, de még nyolc évvel kialakulása után is 8 százalék a nem gyógyuló esetek aránya). Magasabbak ugyanakkor a műtéti beavatkozás miatti munkaveszteség költségei, mivel kezdeti, könnyen kezelhető fázisban kevés beteg jut el orvoshoz. Ha a KVB-ben szenvedők összességét tekintjük, akkor – az International Angiology folyóiratban 2008-ban (27. szám) közölt tanulmány alapján – a német népesség több mint egyharmada, a lengyelek háromnegyede szenved szemmel is jól észlelhető vénás problémáktól.
Egy 23 országban korábban lefolytatott nemzetközi vizsgálat alapján a 4527 mikronizált tisztított flavonoidfrakcióval (MPFF-fel) kezelt krónikus vénás beteg 78 százaléka korábban semmiféle vénás kezelésben sem részesült a betegség érzékelhető jelei ellenére. Ennek oka lehetett a betegség jelentőségének alábecsülése, vagy az, hogy nem fordultak időben orvoshoz vénás panaszaikkal a betegek.
A KVB esetlegesen szükségessé váló műtéti kezelése esetén a legrövidebb munkából történő kiesés is eléri az egy hetet. A KVB költségeinek elemzése mindenképpen fontos, mivel ez a betegségcsoport adja az egészségbiztosítás kiadásainak 1,5-2 százalékát az európai országok átlagában.
Ez a megközelítés ugyanakkor két irányban is bővítendő. Egyrészt fontos megjegyezni, hogy a műtét szükségessé válása – bár a társadalombiztosítási ellátások szempontjából a legpontosabban nyomon követhető – csupán a KVB kései fázisát mutatja. Másrészt azonban a költségek (különösen társadalmi költségek) már sokkal korábban is jelentkeznek. A KVB előfordulásának és a betegek életminőségének felmérésére indított eddigi legnagyobb nemzetközi epidemiológiai vizsgálat 2008-ban kezdődött a Nemzetközi Phlebológiai Unió (UIP) és a Servier Research Group együttműködésében. A romániai pácienseket vizsgáló alkutatócsoport kimutatta, hogy nemcsak életminőségi, hanem (munka)termelékenységi romlás is kimutatható a vénás betegségben szenvedők szélesebb körében.
A kutatásban háziorvosok betegei közül alakítottak ki egy 2542 fős mintát, amelyből 90,2 százalék kitöltött egy KVB-t elemző kérdőívet (rövid krónikus vénás elégtelenségi kérdőív (short CIVIQ), avagy CIVIQ–14). A vizsgált kör 72 százaléka legalább napi 5 óra állómunkát végzett – ezzel a vénás betegségek jelentős kockázatának voltak kitéve. A vizsgált vénás betegségben szenvedők 7 százaléka szorult kórházi fekvőbeteg-ellátásra, míg 4 százaléknál jelentkezett teljes munkanapkiesés (az előző öt évben a csoport harmada egy hónapot meghaladó, háromnegyede legalább egy hetet elérő mértékben) vénás betegség következtében, míg 3 százalék volt kénytelen munkát változtatni. Ráadásul azok köre, akik kevésbé hatékonyan képesek munkájukat végezni – több rövidebb-hoszszabb szünetet kénytelenek tartani – ennél lényegesen szélesebb.
A pontosan nehezen számszerűsíthető közvetett költségeket figyelembe vevő megközelítésen messze túlmutatnak Allegra megállapításai. Az olasz orvosprofesszor az olaszországi egészségügyi reform hosszú távú, pénzben jól becsülhető hatásait vizsgálta a KVB esetében. Az egészségügyi reform keretében 1994-ben amerikai mintára bevezették a diagnoses related group (DRG – sok szempontból a magyar HBCS is hasonló) rendszert. Ennek következtében rövid távon jelentősen visszaesett az orvoshoz járás és a gyógyszervásárlás (és -fogyasztás), vagyis teljesültek a várakozások. A megelőzés, illetve korai kezelés elmaradása ugyanakkor hosszabb távon az egészségügyi ellátórendszer erőteljesebb igénybevételét eredményezhette azon betegségcsoportoknál, amelyek súlyos krónikus betegségek kialakulásához vezethetnek. Allegra összehasonlításából kiderül, hogy míg a KVB-hez kötődő orvos-beteg találkozások száma 1991–1999 között közel harmadára (37 százalékára) csökkent, és a gyógyszerkiadások mérséklődése is közel 30 százalékos volt, addig a korai stádiumú kezelés hiánya miatti orvosi kezelés teljes kiadása 37 százalékkal nőtt. Mivel ez utóbbi a legjelentősebb kiadási tétel, az összes KVB-hez kötődő kiadás 6,5 százalékkal nőtt – az árhatás kiszűrése után. Így a változás mögött a jelentősen megnövekedett kórházi kezelésszám állt, ez hosszabb távon állandósulhat, amennyiben a betegeket nem sikerül ismét a gyógyszeres kezelés irányába mozdítani.
A KVB jelenlegi magyarországi kezelésében mutatkozó tendenciák ennek megfelelően mindenki számára elgondolkodtatónak kellene lenniük. A betegek számára azért, mert a kezeletlen KVB közép- és hosszú távú káros – egészségi és anyagi – következményekkel jár, a szabályozás döntéshozói számára pedig azért, mert a rövid távú kiadáscsökkenések könnyen visszaüthetnek hosszú távon. A vénás betegségek korai felismerése jobb élet- és ennek következtében (minden egyéb változatlanságát feltételezve) jobb munkaminőséget biztosít, ráadásul a gyógyszeres kezelés költségei is elmaradnak a hospitalizáció és a munkakiesés okozta együttes költségek mögött. Márpedig az időben megkezdett gyógyszeres kezelés esetén a fekvő beteggé válás nagyrészt elkerülhető.
A szerző közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. tudományos munkatársa, az Egészségügyi Technológiaelemzés Európai Hálózata (EUnetHTA) hazai szakértői testületének tagja
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.