Ezért továbbgondolásra érdemes, hogy az új kormányzati struktúra ellenére a nemzetgazdasági miniszter jelentette be tavaly decemberben, hogy módosítani fogják a gyógyszer-támogatási rendszert, és ennek során komoly forráskivonásra kerülhet sor. A bejelentés bizonytalanságot okozott, hiszen az egészségpolitika irányítói hivatalba lépésük óta az egészségügyre fordítható források hatékony felhasználásának elsődlegességét kommunikálják. Bizonytalanságot okozott az is, hogy nem lehetett tudni: a megtakarításba beletartozónak tekinti-e a miniszter a 2011-re pár nappal később elfogadott gyógyszerkassza természetes növekményhez képest alacsonyabb összegét, és azt sem lehetett tudni, hogy a megtakarítási célt milyen időtávon belül kell teljesíteni.
E sorok írásakor (február 10-én) csak remélni lehet, hogy a sajátos előjáték ellenére az egészségügyért felelős politikusoknak végre lesz lehetőségük arra, hogy az általuk meghirdetett – és például a Semmelweis-tervben vitára bocsátott – szempontokat a gyógyszer-támogatási rendszer felülvizsgálata során érvényre tudják juttatni.
A lakossági gyógyszerellátásban szerzett tapasztalatok fényében célszerű néhány olyan szempontra ráirányítani a figyelmet, amelyet a támogatási rendszer soros felülvizsgálata során figyelembe kell venni, ha a politika szakítani akar az elmúlt időszak hibás szemléletével, és a gyógyszertámogatás rendszerét nemcsak a tb által folyósított, „árhoz nyújtott támogatással igénybe vehető szolgáltatás”-nak tekinti, hanem a teljes értékű élet élésének egyik lehetséges eszközét látja benne.